Hogy őszinte legyek egész nap azon filóztam, hogy mi lenne most a stílszerű. Mi az ami nem klisés, nem sablonos és nem ismétli önmagát. Hát, ez az lesz de nem az amit elsőre szerettem volna.

A nap beragyog az ablakom. Jónapot, hallgatom ahogy a csapból kifolyólag szól csatornahangon a rádió, perverzió és a jóizű nevetés tényleg olyan, mint a felragyogó napfény. Egész reggel, minden pillanatban ott voltam. Jókedvűen, arra vártam hogy jöjjön a megváltás, az az egy félbetört perc amikor azt mondhatom magamnak, boldogság gyere haza, itthon vagy bennem.

De nem jött, nem engedtem be. Hallom a cáfolatot, süketelek, süket-ülök egyre jobban és e mellett még ott van az is, hogy nem érzem már meg,hogy mi az amire érdemes odafigyelni. Hogy van egy másik srác? Örülök neki, hogy van. Tiszta szívemből. Hogy volt? Ennek még inkább, mert a saját jókedvemben látok több rációt ezáltal, több szívet.

Hogy most mivan. Csalódott vagyok. Kicsit magamban. Tudod, ilyen vagyok. Ha nem lehet első, nem kell a versengés. Az nem az én műfajom kepeszteni valakiért. Sosem, ezután sem, egyszersem, soha. Örülök a boldogságodnak, tisztelem a mosolyod, szeretem is. Látod, itt a baj.

Egyetlen könnycseppet láttam-barátom-és megőrülök, hogy érzem amit érzel, látom amin keresztül ezt átvitted magadon és tudom, azt hiszem hogy tudom hogy miért teszed ezt magaddal. Hiszen hasonlítunk. Ezért vagyunk barátok, nem igaz? Vannak olyan hasonlóságok amik megelevenítik azokat az apró részleteket amik másoknak csak olyan rezdülések lehetnek, mint a víz fodrozódása például. "miért érdekelne, beleesik oszt jóvan."

Nem akartam fájdalmat okozni. Túlléptem, de nagyon szerettelek. Nem fogod olvasni, jobb is így. Könnyebb neked. Könnyen lezártalak, hisz nem engedtelek közel. Te sem fogsz olvasni, jobb ez így neked, jobb ez így nekünk. Barátomként tisztellek, jó ez neked? Remélem, profitálsz belőle, én elmosolyodok akármikor, ha meglátlak.

Veled pedig, nem tudom, hogy mit csináljak. Itt vagy és egy pillanat alatt hazavágtál mindent amit felépítettem. Újra a pályán voltam, megint elhittem hogy jó egyedül és elhitetted velem, hogy ez hülyeség. Belevágtam, aztán most megint itt vagyok az elején. Nem akarok senkit, de egy kicsit mintha bánnám is. Érted?! Én, bánom. Ezt nem hiszem el...

Van ez a ragyogás. Nem tudom, hogy mennyire érzed. Ha átölelsz valakit, végig fut a hátadon, zsibbadsz picit és jó érzés. Olyan, mintha adtál volna anélkül, hogy feltételezted volna, kaphatsz valamit cserébe. Ez a legjobb csere. A legjobban eső.

Most így érzek, remélem boldogok lesztek, mind. Én egyedül akarok maradni a világomban, felépíteni végre úgy, ahogy lennie kell. Ha kész lesz szólok, de addig is senki ne kérdezze meg tőlem, más is elfér e benne.