Cirilnek látszanak a felhők az égen, olvashatatlan égi képek, jelek. A hozzávaló napsugár beveszi magát hozzám és míg én egyet mozdulok, már a paplanon fekve vár rám. Kis pöttyöket szór csíkokban a redőny széle. Itt van egy emlék, várjunk vele? Félreteszem, az ágy mellé esik. Nem hiszem, nem hiszek benne ,hogy ha egyszer megesik akkor legközelebb ,majd másnak kell felvennie. Pár mozdulat, féregmozgás az ágy végéről lenyúlok, magam felé intem és rámosolygok. Nincs válasz, csak a megszokott. A papír nem mozog, a szem nem ragyog rajta jobban és nincs fakóbb, méltatlanabb valóság, a képen megmintázott céltalan örökön túl. Eldobom megint és jókedvem lesz tőle. Nem érdekel már, hogy nem kerül elő többé, mert más nem nyúl ahhoz, ami az enyém. Nem bántják az emlékeim, magam elé tárom, ha nem töröm és nem takarom el, csak azt hallhatja más, hogy mit szerettem, mit vesztettem el. Nem érzik át, nem érzi át senki, hogy az emlék pont olyan, mint egy idézet, amit azt mondja, hogy az emlék az időgépünk és ha fontos soha nem veszted el...

Ideje lenne már, a múltban élést egy kicsit közelebb hozni. Átszállítani ide, a jelenre kovácsolni és úgy helyezni, hogy belátható legyen a jobb és a bal partja a világnak. Onnan nézve nem tudtam először, hogy milyen is igazából ez az egész. Hogy egy helyben toporgunk látszólag és ami nem jött még el, azt aranyszín homály takarja a jobb parton. A bal parton pedig, ha arra nézek el, ősöreg fák nyúlnak az ég felé és játszanak a szememmel. Mindenféle gyönyörű, boldog órák emlékeivel körbefuttatott szépek állnak egy helyben és csak néznek a semmibe. Nem mozdulnak már, pedig sokáig azt hittem, hogy ha köztük vagyok ,olyan mintha sosem múlna el belőlük az ,amiért jó visszanézni. Átélni újra, hogy ugyanolyan legyen, gyilkolni a szépet ezt jelenti nekem. Nem szabad vissza, újra nem jó már. Máshogy festik innen, más színekkel húzzák azt ki, amit mikor jelen volt átlagosnak láttam, egyszerűnek.

Magam felé fordulok ilyenkor. Megrázkódok. Ébredni nyíltan egy korszak ellen, ami már tegnap van és ma volt. Nem lehet ezt így, nem jó ez így és nem kellene tovább feszegetni. Előre nézve jobb felidézni, hogy mi miért volt jó, mint visszanézve rájönni, hogy ugyanattól fáj ami nincs veled, mint amitől elmúlt.