Ránkszáll a félhomály, becsukom a szemed. Elvárná az ember ,hogy ne legyek magamért egy pillanatra csak ennyire emberi, de nem megy. Elalszom aztán és máshol járok. Kimerülten zuhanok és kitárt kezeim már nem markolják az ágyra húzott rongyokat. Ez már emberi, ez már biztos hogy…