Egy kevésbé füstös pillanatában ,lenge kézmozdulattal ködöt idézett maga elé és visszazárta a képzelgést csontszelencéjébe. Az arcán végigfutó gondterhelt szarkalábak aztán lassan kitisztultak és megszűnt a feszültség az áthatolhatatlanságban.
Ha mindig is a kezünkben tartottuk a kulcsot-mormogta maga elé-miért nem fejtettük meg? Tipikus emberi szokás, hogy így látjuk a dolgokat. Amíg nem a miénk küzdünk érte, aztán ha elértük nem veszünk tudomást róla. Egy újabb legyintés kíséretében a köd hirtelen tovatűnik és a belső tér beláthatóvá válik.
Egyszerű bútorokat fed fel a szem elől a hirtelen távozó szürke fátyol, a helyiségben hagyva még hírmondójaként a párát a néhol megcsillanó domborulatok felületein. Egy kis asztalka, egy ágy és mellette egy éjjeliszekrény, mely helyet ad egy jó kupac könyvnek.
Ha előre tekintek, megvakít a füst, a kába köd ,amit a fogaskerekek rendeltek a világon élők szeme elé. Ha a jelenbe tartok, álmodom és bár a föld felett suhanok nem hiszem ,hogy elmém vágyai egyeznének egyszer a valósággal. Ha visszatekintek magával ragad a nosztalgia és egyből megváltoztatja az álmaimat. Befolyásol a múlt, kinyújtja felém a kezét aztán mikor éppen elérne visszahúzza hívogatón, hadd legyen enyém a döntés.
Az ágyon törökülésben elhelyezkedő alak most kinyújtóztatja fáradt tagjait. Megropogtatja elgémberedett ízületeit és várakozón tekint a szoba egyetlen ajtajára. Ahogy telnek a másodpercek egyre türelmetlenebbé válik és ideges dobolásba kezd térde felületén ujjaival.
Amíg álmodunk távol vagyunk a realitástól. Állandóan távol vagyunk, kizárjuk az egót, mindent ami nem a saját világunkhoz tartozik. Ez már túlmutat az evilági dolgokon. Félelem nélküli létet biztosít számunkra a tudat ,hogy a lélek abban a megfogalmazásban ,ahogy a régi világ szülöttei tekintettek rá nem létezik. Eggyé válni az áramlással, hogy új formában kerülhessünk az egó uralta síkra, miután a tapasztalatoktól elnehezült tudatosság könnyített magán és úgy dönt, hogy újak után kutatva visszatér. A mítosz, hogy az ember megvilágosodhat ,igaznak tűnik.
Kopogás hallatszik. Félrekapom a fejem. A naplóm leteszi a tollat és elrejtem elmém elől a folytatást. Majd egy másik napon, talán.-Gondolom még magamban és az ajtó felé intek, mire az halkan nyöszörögve bár, de kinyílik.
-Üdvözöllek téged és urad szerény házamban.-Hallom a saját hangom. Furcsamód úgy érzem, hogy meglepetést okoztam. Leginkább magamban keresem a választ, mert érzem ahogy az idegen átlépte lakosztályom küszöbét ,úgy fogy az időm. Meglep a felismerés, hogy félek. Egy következő életben talán sikerül. Torkon ragadnak és az ég felé emelnek ,mire vékony végtagjaim alig reagálnak. Nem menekülhetek.
Az alak rángatózni kezd az idegen folytó kezei között. Utolsó erejéből jobbját a magasba emeli és köd borítja el az apró szobát, mely a küszöb fölött kitódul a szálloda folyosóira is. Fekete alak szakítja ki magát az átláthatatlan masszából ekkor és nem törődve semmivel beletűnik a szálloda folyosóinak egyikébe. A kis szoba egyetlen ágyán levetett ruhák fekszenek. Mire kihültek az ajtót már belülről csukták be.
