Azt hiszem ez egészen más zene, ha így szól. Reggel van, a márványra festett ég most a madarakkal együtt búg. Zúgásnak érzem, pedig tudom a ritmusát. Az tekintet? Hol is járok most? Gyönyörű ez a kék,ahogy belefeledkeznek a csillagok. Szép az ibolya, ahogy ráhajol a Hold és a Nap felkel rá. Úgy sajnálom az apró hibákat, ha betelik a pohár. Elkopik lassan a talpam alatt a talaj ,ha mindig ugyanúgy lépek rá. De most közeledik a haza és a lélek jelenléte egyre több lesz. Az ami megtörtént a múltté, a pánk és a világtalanság mind, mind csak egy jelenet lesz a történet lapján. -Tartsd meg a színed!-én azt mondom.S ,ha ott tartasz majd egyszer hogy megunod, mondd el nekem hogy többet nem kelek fel és nem lesz többé holnap. Addigra én úgy is meguntalak.
Járdaszegély
2010.03.20. 05:31 - freeeyes
Címkék: beteg hülyeség fikció
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://csondablak.blog.hu/api/trackback/id/tr821853798
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
