Itt pattan egy ott tova szusszan egy másik. A felvágott rongybaba ijedten tüzemtől messze mászik. Üres fejébe a szalmaszálak visszakúsznak, lángos kis tűz démonok ruhácskáján ólmot fonnak. Fekete pöszméte poszméh forma kormos csíkot húz az ég felé, kis világom meghúzom magam, öreg kezem a lángok fölött hagyom, ha kint szakad.
Bádogtetőn fut most pár csepp, szalmabábú ázik most ott, ahol a vaskakas kinevetett. Ólom csipkés körmönfont szíj lett belőle, levágtuk mert bábúnk tartósan űzi el tőlünk a Napot, ha csinos kis tengeri belét kakasbőr tartja.
Ott kuporgunk most az apró tűz mellett ketten. Lassan ott tartunk, hogy tőlünk idelent már mindent elvettek. De nevetés és mosoly jár minden kipattant parázsban annak, aki a nemesi katlan alatt a lélek gyönyörét tartja magasban, mit a karma, karja akar, de el nem vehet.
Keleten elmosta a víz a felhőket, nálunk a port, a hideget. Holnap talán sütni is fog, holnap talán lesz nyár újból.
