Reggel felkeltem és mint minden reggel szoktam, Megmostam az arcom, fogat is mostam. Aztán, beálltam a tükör elé. Táskás szemeim láttára, magam is megrökönyödtem, ilyen hosszú lett volna az éjszaka? Nem volt hosszú, már hajnali négykor itthon voltam. Most dél van és indulok melózni. Nem hiányzik, de muszáj. Utálom a munkám. Tegnap voltam bulizni. Azaz, ma volt. Már magam sem tudom, összefolynak a napok.
Azt hiszem már túlvagyok rajta, nem hiányzik már Szeged. Csak meg kell szoknom a hajtást, ennyi az egész. Azt hiszem nem értik ,miért vagy mit írok ebédszünetben. Egy szál cigi mellé, egy toll egy füzet meg egy kávé,vagy két szál,de azt hiszem ebben nincs semmi érthetetlen. Bár ki tudja.
Mikor hazaértem felhívtam a Tv-szerelőt, holnapra ígérte magát, remélem képes leszek ajtót nyitni neki. Ha nem egyedül leszek nem engedem be. Ez biztos.
Most a villamoson ülök.Kitekintve eszembe jutott, először milyen nehéz volt a Szépstadiontól megtalálni az utat a Villányi út-ig. Nevethettem volna magamon, vicces is volt. Mostmár nincsenek problémáim, hiszen csak a legszükségesebb esetekben járok ,olyan helyekre ahol még nem voltam. Ahova pedig minden nap járok, az a munka, meg a szórakozás. Nem is kell más.
Munka után hazarohantam átöltözni. Leöntöttem magam. Mindegy. Otthon magamra kaptam a lila ingem és úgy rohantam vissza a városba. A lépcsőház bejáratától még visszafordultam. Nem csuktam be az ajtót...Még mindig nagyon szétszórt vagyok.
Összefolyik minden. Mindig megbánom,hogy elrángatnak. Nem akartam ide jönni. Sokan néznek rám. Furcsán néznek, nem érdekel. Először azt hittem, hogy az ingem lehet a baj. De rájöttem,hogy nem értik mit és miért írok. Ha nem értik az ő bajuk, nem érdekel.
Aztán odajött egy lány. Azt mondta, hívjam táncolni. Eltettem a füzetem és megvontam a vállam. Azt hiszem így kezdődött. De , lehet hogy én mentem oda hozzá...Nem volt csúnya. Olyan átlagos volt. Mint én.
Nem tudom ki volt ő, csak azt,hogy valaki a semmiből. A nagy masszából, aminek énis része lettem. Arctalanság van idefenn, így jellemezte valaki, de már nem emlékszem.
Csak megvontam a vállam és becsaptam az ajtót. Ez a kép maradt meg, és a csattanás zengése a fülemben nameg az azt követő izzás. Művészi ha a sexet így hívom? Nem hiszem. Nem engedtem be a Tv-szerelőt.
***
