csöndablak

2008. 02. 03. Vasárnap

Lógatom a lábam. Hajnali 4 van, Misi fél órája lépett le. Azóta annyi változás történt,hogy kézbe került a tollam. Nem tudom mi legyen, tanácstalan vagyok. Legalább ma nincs meló. Legalább. PIhi van és nem hiszem,hogy ma hagyom hogy elrángassanak bulizni. Nem érzem túl jól magam és kezdem elhinni,hogy van más megoldás. Lehet emiatt vagyok rosszul.  Nemsokára el kell döntenem,hogy hogyan tovább. Új munka , új életkörülmények, biztosabb anyagi háttér, talán. Nagyon sokat beszélgettünk és nem esett jól amit mondott,mert közvetetten érintette az önérzetem a gondolat,hogy amiatt van gúzsbakötve a kezem, s amiatt nem tudok változtatni, mert félek magától a változástól. Azért fogom visszautasítani, mert a megszokott biztosabb. Gondolkozni fogok. Kata délután átjön, azt hiszem mára mondta, majd megnézem mégegyszer az sms-t. Csak lógatom a lábam és várom,hogy végre feljöjjön a nap. Borzasztó a levegő,és morbid a gondolat,hogy lassan cigivel a számban sétálgatni a városban, egészségesebb mint simán levegőt venni. Éljen az élet, de legalább tegnap jókedvem volt.
Lassan lefekszem, de még van min gondolkoznom. Barátom mielőtt kiszáltam volna az autóból, tett még egy megjegyzést. A tag akit a srácok szétkaptak nem volt annyira ismeretlen, mint gondoltam. Egyszer kétszer felbukkant már, díler. Ő így mondta. Nem tudom mi lesz,ha kiderül,hogy ebből még lehet valami komolyabb is. Na még elszívok egy cigit a helyzet romantikája miatt aztán alvás.

Négyre ígérte magát. Itt ülök a kibelezett fal mellett és ragasztgatom a drótokat. Nem árt, ha legalább bekapcsolva van a kapucsengő...Kopognak, korán jött.

Este van, olyan tíz fele. Nemrég váltunk el. Hosszú nap volt.
Ajtót nyitottam és beengedtem. Megdícsérte a lakást, meg nevetett a dróthalmazon a telefonkészülék mellett. Mondtam,hogy kapucsengő volt.  Jólesett látni. Megölelni, s bár érezte rajtam, hogy valami nem stimmel, úgy csókolt mint eddig. Biztos vagyok benne,hogy érezte rajtam,azt hiszem így akartam. t akartam, hogy magától mondja el, mit tud a srácról,de úgy, hogy elkerüljem a problémás részeket. Például, hogy aggresszív állatnak tartson aki mások erejével...Kiakadok ha belegondolok, hogy nem figyeltem oda. Az önkontrollom miatt volt. Segíteni nem tudok már rajta, de szükségem van rá,hogy tudjam, mi ez az egész. Nekem összeált a kép. Megvolt a saját elméletem.  Arra gondoltam,hogy egy ex, aki felhúzta magát és nekemugrik. Nem derült ki semmi.Leültünk az ágyra, és mondtam ,hogy fáradt vagyok és ,hogy ő keltett fel. Mondta, hogy túl sokat alszom és, hogy ha kiegyensúlyozottabban élnék...Mondtam,hogy akkor vagyok a legkiegyensúlyozottabb, ha a jobb oldalamon fekszek és alszom. Erre már csak legyintett.
Egyébként megtaláltam a padom. Alighogy feltettem a buszra az első szembejövő parkba beültem az első még használaton kívüli padra.Kellemes hideg van, borzongatja is a hátam.
Igazából, az volt az érzésem,hogy nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel. Én nem meséltem el az esetet, így nem kérdeztem rá ,ő érezte ,hogy valami gond van, de mégsem kérdezett. Mindennek van oka, és minden elindul egy pontról. Ennek valamiért így kell lennie, de az biztos,hogy ez a délután fontos volt sok szempontból. Képesek voltunk teljesen jellegtelen témákról órákon keresztül beszélgetni úgy ,hogy közben kerültünk egy valamit. Miért nem kérdezte meg, hogy hova tűntem akkor?
Jó volt összebújni. Lusták voltunk, és csak feküdtünk a bevetetetlen ágyon ruhában, úgy ahogy voltunk. Ő ahogy érkezett, én úgy ahogy fogadtam. Amikor a szemébe néztem eszembe jutott, hogy mindennek oka van. Megint ezen filóztam, és ő megkérdezte, hogy hol járok. Itt és sehol máshol, csók és ennyi a magyarázat.  Szeretem feszegetni a határokat, kíváncsi vagyok mikor fogja megemlíteni,hogy esetleg elmondhatnám mi zajlik itt belül. Egoista gondolat, de nem hiszem el,hogy nem érdekli.
Lassan indulok. Fázom. holnap meló és pár dolog még be van ütemezve. Azon gondolkoztam,hogy odaadtam e az mp3mam haveromnak,hogy töltse fel zenével. MIndjárt otthon. Pár perc és alszom. Fáradt vagyok, pedig ma, történetesen, nem csináltam semmit. Semmi olyat ami igénybe vett volna...

2008. 02. 04. Hétfő
Hajnali három óra és itt ülök a kád szélén egyik kezemben egy önfogyasztón égő cigi másikban pedig egy korsó kávé. EGyetlen egy ajándék sörös korsóm volt, amit fel tudtam használni a feladatra. Muszáj volt. Szörnyű rémálmom volt és előrevetítette a jövőm. Egy rohadt szennyvízscsatornában fogok meghalni valahol az Isten háta mögött valami alvilági figura kezétől. Nem, ez nem félelem. Nem félek senkitől, de Misi megrémített valamit a tudatalattimban. Amint felpattant a szemem, az volt az első, hogy kirohantam kávét csinálni, mert pont itt az ideje annak,hogy tisztába tegyem az érzéseimet. Frászt fogok kapni, elpattan egy ér az agyamban vagy tudom is én, a lényeg,hogy valami csúfos halál a vége, mint valami elmebeteg olasz szappanoperában. Vagy brazil, vagy yenki, nem teljesen tökmindegy? Ideges vagyok, és minden egyes apró idegszál az agyamban azon dolgozik,hogy megoldja azt az általam kreált helyzetet, amit képtelen voltam pár szóban elrendezni mikor még lehetőségem volt rá. Felvetődött egy kérdés. Telefonálok.

Itt ülök a kád mellett megsemmisülten. Hogy én mekkora barom vagyok címszavakkal a homlokomon. Most megyek és lefekszem. Felhívtam.