Reggeli üres száraz mennyezet rajta szilárd képek szertefoszlók én csak nézem. Irányvonal a semmibe vész mondd meg nekem bátran látsz e még mást dicsfényt érdemeken túli égi fényt bármit. Én érzek de nem látok üres paletta színek nélküli többször elgurított fehér mintát látok lelki szemeimmel én. Megnyugtató meleg és üres gondoktól mentes kikövezett színpompás de pornak láthatatlan. Ez lenne a jövő csupa félelmet valóst valótlant előrevetítő képzet mi magát mutogatja szigorúan csak bizonytalannak látszó eltűnő és megfoghatatlan fórumokon mik mindig ott vannak de visszatetsző hatásuk elvitathatatlan.
Mert mitől függünk igazán ha nem mástól. A kimondott szó üt rombol vág új alapra tesz felépít aztán medréből kilépve magának újat csinál és ha az ember nem figyel hanyatt homlok mást csinál. Ez az új világ magunkba fordít igazságokat mutat bennünk mutatja meg az utat, ó az út pora.
Kártyák számok csillagok ezeken gurulnak a mindennapok előre végtelen háló fog húzza vízióm lefelé és rögzít a fövenyhez e csapák mentén ahol a kimondott szavak mint leesett eső megállt és vészes folyammá duzzadva ráz húz maga felé és húz maga után hol ide hol oda. Oda szögez és stabilizál a tudat hogy az ég szeret, az Isten ott van még ha el is feledjük hogy hiszünk.
Most itt a hajnal kertek alján csöndben húzza a csiga maga után házát és megy és menni fog oda vissza. Míg oda nem talál.
