csöndablak

2008.  02. 14. Csütörtök

Mindjárt indulok, de ezt még gyorsan leírom. Dél van, ebédlőasztal, nyitott ablak, tavaszias idő, és jókedvem van.  Nem hiszem el a tegnapot. Katát Misi reggel dobta el suliba, közbevetve az otthont. Imádom ezt a két embert. Misi meg nemtom ,hogy hogy csinálja, tényleg mint egy gép és akkor terem ott amikor épp szükség van rá. Nem pont így, de felhívtam és mondta,hogy épp indul melóba, és egy negyed órás kiesés nem számít semmit. Azt mondtam ,hogy oké. Miután Kata megérkezett, kihúztam a kapucsengőt. Aztán, mikor nem látta kikapcsoltam a mobilját is. S bár később kiderült,hogy ő mindezekről tudott, nagyon aranyosnak tartott érte, és édes megnyilvánulás volt tőlem, vagy mi. Szóval, leültünka asztalhoz és elmondtam,hogy megettem mindent, a gyertyákat kiszórtam az ablakon és a romantika most kimerül két öngyújtóban. Bólintot ,felált és mosolyogva megkerülte az asztalt. Az ölembe ült és megcsókolt. Utána kivett a táskájából egy üveg bort. Én elképedtem ,hogy hogy férhetett el egy ilyen ritikülkébe egy ekkora valami. Miután a bor elfogyott, ölben elvittem az ágyig. Mondtam neki,hogy problémás lesz a hazajutása. Mondta,hogy tényleg az lesz,mert nem hívta vissza a haverját, hogy hova jöjjön.
Vigyorogtunk egymásra aztán, beált a csönd. Csak néztük egymást. Hiányzott az egész éne, az a valami ami ott a szeme mélyén rám nézett, mikor ő máshol járt. A fülébe súgtam,hogy képzelje el milyen, mikor megérintem a csipőjét. Idézze fel most milyen érzés mikor a borzongás végigfut a gerincén, és megérintem a vállát. MIlyen mikor végigsimítom a hátát, nyakától egészen a combjáig. Minden apró kis pontját a testének.
Most hogy írom én borzongok, milyen volt belesúgni a fülébe, milyen volt végigmérni az egészét a testének. Milyen volt a tudat, az ami megrészegít abszolút,hogy ez a minden az enyém, és senki másé. Büszke voltam az önzőségemre, és arra,hogy ő is ugyanígy nem osztozna rajtam senkivel. Most mosolygok, de jobb így.
Na indulok. Majd még...még írok.