csöndablak

2008.02.28 Csütörtök
11 óra. Nemsokára meló, most még van egy kis időm. Megreggeliztem. Lehet rászokok a gyors kajára. Kávé kettő, tea fogyóban, és sápadtnak látom magam a tükörben. Megálltam előtte és néztem magam. Póló nélkül ,egek, összeestem teljesen. Megváltoztam, és a tegnap este csak tovább segített ebben a keserű emlékezésben. Ott támaszkodtam még egy darabig a mosdókagylón aztán a kád szélére ültem. Most itt vagyok, itt írok és bár a szennyesdobozon ülök, olyan érzés mintha jóval lejjebb lennék.

Tegnap este Misi jött értem. Eldobott a partyhelyre, törzshely, és teltház. Már ültek a helyemen. A pultnál ültem le végül és rendeltem. A srácok közül páran odajöttek dumálni. Hol van az a kis szőke, kérdezte valamelyikük. Nem érdekelt valamiért az egész. JÓkedvem volt azt hiszem, és nem akartam tudni senkiről. András érkezett fél órával később. A szokott módon, a szokott diplomatikussággal beszélt hozzám. Hívott, hogy üljünk le valahol külön. Beszélgessünk. Külön leültünk és kérdezgetett. Hogy vagyok, mivan velem. Elmondtam, hogy jól , hogy nincs semmi. Laposüvegéből kínált. Ittünk, itatott. Aztán, beszélni kezdett. Mesélt magáról. Mesélt az életéről, hol tanult, mi lett belőle. Nem nagy élet, nem nagyobb mint az enyém. Ez volt a véleménye, bár ezt egy diplomás embertől hallani, több volt mint furcsa. Jogot végzett egyetemen, jó családból származik, és jó munkája van. Végignéztem rajta, és alig tűnt idősebbnek mint én.
Aztán mesélt az öccséről ,akit vagy egy hete,félreértésből félholtra vertek az utcán a barátnője szeme láttára. A srác azóta kómában van és a szülei most azon vacilálnak,hogy kihúzzák e a falból a drótot.

Ezt az életet akartam. Most élhetek benne.
Indulnom kell lassan..majd még írok...