Korai nyárban késő tavaszi időjárást éreztem. Érthetetlen,hogy ennyire közel jött még az ég is.Úgy érzem, ha kinyújtom a kezem, elérhetem. Már egy ideje itt fekszünk, a föld felett, az ég alatt, és nem kell válogatnunk. Az összes csillag a miénk. Aprók ,izzók, és a sötétben bántják a szemed. Az enyéim téged néznek, és csillog bennük az a derengés, amit az éj sötét takarója alatt nekünk adott. Átláthatatlan és megfejthetetlen, hol van a forrása, ezek csak íriszek, nem fénylenek maguktól. Ne nézd, ne nézz bele, ezek csak én vagyok és nincs benne semmi különös. Zavarba jöttem, és a lepel nehezedni kezdett, ránkhullott, és nevettünk ,milyen finom ez a kis halál, itt a föld hátán, az ég alatt, egy pillanat, egy perc alatt vége lehetne mindennek, mégis, ki akarna élni ,ha így élhetett? Fogod a kezem, fogom a tied, láthatatlan látható, múzsám a Holdban, a csillogásban, rideg fényben, hóesésben, fagyban téli tájban, mindenhol ott van és volt.
Eltúloztam, úgy éreztem, hogy ha itt maradunk, és tovább jár az agyam, elveszítem képzeletem bajnokát. Megnyert ,s most ott vagyok a homlokán, csillogok, s ha ő ott engem csókol, mi vagyunk az éjszakai ég örök gázóriásai.
Hanyatt feküdtünk, rajtunk az éj, a sötét és lyukacsos testén keresztül, szemünk a végtelent nézte. Nyáréjszaka volt, elmúlt, és így lett vége.























"Az összes csillag a miénk" by Vanda, legkedvencebb osztálytársném