A busz felől sétáltam tegnap este. Direkt lassan, mintha lazulni akarnék, vagy mintha eljátszanám,hogy művész lélek vagyok és az ilyen dolgok érdekelnek. Tényleg felkaptam a fejem rá, mert hihetetlenül szépnek láttam ,olyan dolgokat, amik tekintve ,hogy egyszerűek és mindennaposak, még szembetűnőbbé váltak lidérces narancssárga fényben. A fényben csillogtak, és ezer felé mozgott ezer águk, ezer részük. Mosolyogtam rajta, pedig ez csak valami, amit nem vettem észre évekig, pedig itt volt az orrom előtt. Ezeréves fáknak tűnnek, öregnek, hajlott korúnak, pedig nem öregebbek nálam. Egyidős vagyok itt már szinte mindennel, hiszen mikor idejöttünk, ez csak föld volt, semmi más.
Aztán a lehetőségek közül kiválasztottam a leggyatrábbat, megáltam. Nem fújt a szél, nem érintette a bőröm, inkább kabátom csatjaival játszott. SZinte baráti volt, bár a tudat,hogy kirázni akar ,nem tette lehetővé futó barátságunk elmélyítését. Ilyenek ezek a dolgok, boldog órák, szép emlékek nem csoda, ha az ember nem akarja elfeledni őket, mert ezekből van a kevesebb. Hisszük, pedig csak szemszög kérdése. Én tíz percig néztem egy tuját, ami nappal, csak egy szép nagyra nőtt monstrum az én méreteim mellett. De most ,hogy az égen, a felhők szemgödröt formáltak és benne a majdnem teli Hold engem nézett, és bearanyozta azt amire én bámulok, valahogy plusz jelentéstartalmot akartam kapcsolni a látványnak. Szóval, állok és lassan elsétál mellettem valaki. Néztám már a buszon is. Elment mellettem, rám se nézett. Ez nem az a helyzet, nem az a pillanat, a személyek is egészen mások. Biztos várja valaki otthon, vagy álmos. Vagy lövik a pizsit, tudja a halál, csak ne nézne ki ilyen jól. Megrántom a vállam és visszatérek a tujához. Megváltozott, elég volt hozzá fél perc, már nem volt olyan szép. Elszalasztottam, de mégis megérte.
Körbenéztem, hátha van még valami. Rózsaszínek a fák, alattuk a tábla csillog, 20t nem más csak csodásít ,akárki behajthat mindegy minden, ha elkapják..Hát nem látszott az ágaktól az erdő, az biztos. Nem látszott a pillanat hevében,és neki elhiszik, csak legközelebb ilyet ne tegyen, mert drága mulatság helyrehozni egy alacsonyabb kaliberű utat.
Hazasétáltam. Bementem. Köszöntem. Felmentem. Megláttam. Lehoztam. Becsuktam. Kijöttem és fényképeztem. Tekintve,hogy nem tudok fényképezni, meglehetősen érdekes volt,hogy 5 képből volt egy használható. Húsz képnél az már egész jó arány. A gépre fogom, öreg már. A tegnapi kép, ►, vicces.
Az új gép szép lesz, most nem kaparok linket róla, de kinéztem már. Ezen gondolkoztam, de ugye szegény közben a kezemben volt, szóval temetem már, pedig még él...
Aztán a következő kép,hogy már kint térdelek az utca közepén és próbálom lefényképezni amit kinéztem. Autók húznak el mellettem, tíz perces különbséggel. Szerintem sem elmebeteg ,se más hasonló kaliberű szó nem illik a helyzetre, szóval ne bámulj, csak egy árny voltam és kész...
"Au"
