Mindenféle zaj ér és én azt mondom hogy ez nem ér hogy mindenféle véleménnyel annyian vannak. Már azt sem lehet tudni ki mi fán eszi hogy én mi fán eszem de az biztos hogy a mindenki mindennél okosabb. Néhány apró pattogások sötét fényben zajongások séták utcák váratlanok mártírok esnek össze. Ez az egész mert olyan hogy már kifogásolhatatlan lenne csak lenne egy más irány csak a lenne volna ne lenne. Elmondták már töviről hegyire hogy az márpedig így van és ez a sok zaj hogy a fejemben minden az enyém és amit mutatok az olyan és persze pont olyan jól van ahogy lennie kell és ez nem csak küllem hanem kivetülés na pont ez az.
Próbál a forma kitörni de már nem állnak össze a szavak olyanokból lettek költők akik mindeddig csendben maradtak. Sétáló forma a sötétben rest semmiket mázol a falra és világítást kér rá hogy ez ő művészet hogy ez csendélt vakolat. Nem haragszom én én már nem látom hogy ez most mi és nem is akarom tudni hogy ennyire szegény ez az irány de hogy boldog vagy boldog helyett könnyebb a szomorú az felettébb silány.
Néhány köbméter az én vagy néhány jóval kisebb körülhatárolható idegen dolog a másétól persze a nagy mesélő idelent most fordított pszichológiát tol. Elárasztasz zajjal hogy magam ne halljam visszavezetsz a vesszőig és elveszed a pontom hogy a saját gondom annyi legyen egy perc és még egy aztán semmi és nézd már rímel rá kondom!
Annyira üres és bús ez a letisztult világ hogy a gondolatom sem hallom ti zajfüggők, ti csöndfóbiások!
