csöndablak

Várfal alatt folyik, köztük, kettejük között valami egészen furcsa. Padon ketten, mögöttük a falról, rigók, csak rigók. Zuhanvást repülnek, a vizet érintik, kövek, kavicsok repülnek, csattannak, csobbannak, csókolnak. Jelleg a sötét és a fény határán, bánat az arcán, egyedül, csak ha egyedül van, talán. Ez az arcán, mutat valami csillogást, megint ketten, ha eső esik, ha fúj, hogyha szakad, csurognak, de boldog bánatlesz a hiány. Falnak támaszkodik, Városháza, várja, várja a holnapot, de max csak a busz jön, az is későn. Visszafele pörög, lencse mögött kéken csillog a zöld, aluljáró, bisztró, zebra zebra hátán, a busz vár, a teszkó épp zár és ő csak lükvercben sétál.
Kinyílt, felszáll, leül a többi némán utálja, neki van helye, szép ez a nyugalom, alszik, pihen, egy büdös arc mellette újságot olvas, nincs választék,később csak gyűrött papírhalmaz semmimás. Üres a keze, halu az egész, karóra, tetkó, gyűrt bőr alatt kigyúrt talán félóra munka, annyi múlva otthon, alszik, az lenne most a jó. Csörög.
Várfal alatt folyik, köztük kettejük között valami egészen furcsa. Padon veréb, döglött galamb, üres rajta a hely, fekszik a magány, még félóra, csak annyi kell, majd valakik leülnek,és helyettük majd egy másik rigó figyel a kövekre,kavicsokra,csattanókra, csókjaikra..