csöndablak

Leszálltam. Szédülök. A fáradtság jele lehet, sötétek a fák,sötétek a fények.  A szemem sarkában, alakok, ott időznek a sarkokban, a villanyoszlop tövében, a bokrok hónaljából mind, mind csak engem néznek, és ha én rájuk eltűnnek.
Sétálok, lassan, kimérten. A tőlem telhető gyorsaság több ,mint amit megengedhetek, sietek, félek valamitől amitől más rettegne. Ilyen ha valaki nem fél semmitől? Ilyen ha valaki semmitől, és mégis? Inkább ilyen, de most a fák alatt, sötétben, lassan úgy érzem,hogy lassabban, fatörzsről ,fatörzsre, árnyékról, árnyékra haladva, biztonságosabb lehetne. Hiányzik a közvilágítás, hiányzik az én,mert ha magam lennék, nem dideregnék a melegben. Nem rázna a hideg attól, ha becsuknak egy kaput, vagy ha a kerítés mellől rámugat egy kutya. Ha megszoktam az éjszakát az még nem elég. Ha az éjszaka megszokott, az még mindig nem. De ha ők megszoknak, tiéd a minden a sötétben.
Ők azok, akik követnek, mindig rájuk nézel, de átlátsz rajtuk, gondolom a fény teszi, a narancssárga. Igen,az lesz, az állam összejátszik velük,azért ilyen a közizzók fénye,azért ilyen színű, nincs más válasz. Imbolyognak a csíkok, az oszlop tetején mintha áldás tekintene le az égből, úgy villan fel egy megtört percre csak. Vöröses fény fetreng a betonon ,s mikor a sors vakuja villant, árnyékom vérét ontották. Az ég albumában, majd az ott élők riadt arcomat, ijedt szememet fogják kinevetni. Mert ha meghaltam, hát legalább legyen valahol híres, az ahogy végeztek velem.De nem fogják tudni, hogy itt voltam, kesergek. Nem marad fenn a nevem ,rámtalált egy névtelen démon a fejemben,hogy engem is névtelenné tegyen.
Megkapaszkodok egy ágban. Villog az a vacak, rettegnek a kutyák, a macskák elszeleltek, tejet isznak valahol, ahol vigyáznak rájuk. Rám ki vigyáz? Közel van, hogy kiboruljon a gyomrom, részeg az egész, és borul most minden, a járda és a beton között kígyóhát a csatorna, elúszik a lábam elől. Itt hagyott engem és el, és nincs visszaút már, a kegyetlenség mintája volt a fába vésve, éreztem pedig nem látok vakul. Nem érzem a motívumokat, nem tudok mesétmondani egy ropiról, pöttyök, pöttyök, kezd nagyon elborulni,kezdek nagyon rosszul lenni.
Közelebb jöttek, a nyakamon érzem a lehelletüket. Sokan vannak, hatalmas szárnyaikkal eltakarták a csillagokat, és most itt állok, kapaszkodok, és nem tudom kinyitni az ajtót. Bal kézzel nem megy.
A zárban maradt kívülről egy kulcs. Reggel ezt vették észre. Hazajött, de el is ment, ezt gondolták. Biztos ezt gondolták.