Körbenézve a világ megfagyott maradványai köszöntek vissza rá. Fölötte a kéken csillogó féregbordák, most a reggel ígéretét hangsúlyozták ki változatlan és álmosító derengésükkel. Egy buszon ült és épp ,hogy elmúlt hét óra. Ír, ír és merül. Tényleg, az a pillanat ami még a megállóban fagyoskodott vele, most itt ül a táskája mellett. Még jóval a járat indulása előtt lépett oda hozzá a sofőr, hogy fel akar e szállni. Bólogatott, persze. Lefagyott, hiába öltözte túl a kabát kereteit, a cidri áthatolt mindenen. Mégis, néha azért össze lehet futni rendes, jóindulatú emberekkel is.
Aztán most bámul. Arra gondol,hogy vannak napok, amiket nem szabad falak között eltölteni. Van az úgy, hogy a világ teljesen szűknek tűnik, szürkének. De neki, most december végén jött meg az igazi tél, maga a deres,jégvirágos varázs. Elmúlt az egyhangúság, jött rá, amint bámult ki az ablakon és valami olyat látott ami miatt megérte hatkor kelni. Jobb oldalon húzódott végig egy egészen más világ. Azért annyira hihetetlen, mert valaki aki minden áldott nap tizenkét éven keresztül reggel a buszon ülve elrobogott mellette, nem is hinné, hogy ilyen arca is van a természetnek. Egy arc amit nem látott még.
Deres fák, szinte halott, földre fagyott levelek miondenütt. Céltalanul kószáló ,didergő démon most a szél az ágak alatt a törzsek között a fagyott fűszálakon és amit most játékosan nyálazni szeretne az a fagy miatt vagy letörik vagy összehúzza magát. Kirázta a hideg, ébred fel és megigazítja magán sálát. A mozgalmas világ lelassult neki egy pillanatra és hiába rohan el a minden, neki ez most egy olyan pillanatkép lett amiben ő is szereplővé vált. Ez lenne a fantázia teteje a csúcs, amikor valaki az ember végső halálát egy tóban látja, aminek fagyott felszíne alatt az abszolút megsemmisülés ígérete várakozik arra,hogy beleessenek? A szél őt követte és ő eljutott a zsilipig. A fák között már ott volt a tovább és ő lépett és még és csak úgy ,mintha számítana valamit az a pár lépték.
Aztán ott áll a tükör felett. Középen behegedt repedés, talán egy történést rejt magába. Ilyen az ha nincs veszteni való. Vagy ,amikor valakiben tudatosul a túlzott magabiztosság és keresve a lehetetlent a saját korlátait kezdi el feszegetni. Egy körvonal nélküli színpompás világban, a gyermekit elhagyva a felnőtt kor határmezsgyéjén, vannak korlátok? Lehet az ,hogy még mindig csak az a lehetőség él, hogy hiába a minden, akkor is a több kell,így tehát alkotott világunkban felszállunk és talán a Holdon járunk fel, s alá és nem engedjük el soha a végtelenünket?
Boldog új évet akart kívánni. Lehet ,hogy korai. De mégis, az az ember arra gondolt,hogy ne fázzon. Ő mindjárt leszáll és mintha mi sem történt volna. Kinyílik az ajtó. Ő odafordul a sofőr felé, biccent remélve,hogy észrevették és lelép. Aztán felnéz az égre. Mosolyog valami elképzelt ,de létező és mégis irreális, na meg persze színezett dolgon és futásnak ered. Jól megnézte még a buszról,hogy látja e valaki.De kit is érdekelne ,ilyenkor ilyen körülmények között egy futó alak? Lehet még az sem tűnne fel senkinek, ahogy egyszer csak köddé válnak a vonalai és a reggel tátott száján át újabb mínuszok költöznek a kitöltetlen űrbe.
Álmodunk, hogy valóságunk álom maradhasson, mindegy hogy alszunk e,de amíg elvágyunk nem jövünk rá, hogy a legszebb sokszor maga a valóság.
