Valami apró pötty az égen, engem nézett valami terítéknek látszó tárgynak. Füleltem rá és azt kívántam ,bár nézne bálnának. Uszonyosnak, szépnek tajtékban henyélő óriás lénynek és hadd higyje rám azt is, hogy csak a minimálból élek.
De nem az voltam, nem hittem már, semmit a világon, csak térdelő állat voltam egy feltúrt lelkű ágyon és nem hittem már semmit, de semmit a világon, csak azt kértem mégegyszer,hogy engem nézve fantáziát lásson.
Ott feküdtem tovább, tovább vártam mélán ,kikérdeztem magamtól a számot. Hányezerszer fordult körbe az élet ,még hányszor kötötte össze a csillagokat, fölöttem színes tollal hadd adhasson még egyet ,lehetőséget a színben.
Didergett és lenézett ,emelgetett, emésztett, nem hitte nekem,hogy úgy alszok mint egy állat. Halottnak tettetett, körülöttem keresett, egy kanalat amivel a hasamat úgy verte, de nem ébredtem fel, az ágyamon fetrengett, valaki akiből elrabolták a lelkem.
Kéken csillogott, belőlem az angyalok,popcornt zabálva bámulták az álmot, azt a kalózadást, benne egész máshol jártam, valami etnocentrikus véleményen azon voltam vártam és azt részesítettem előnyben,hogy hagyjatok már békén, az egész ponyvámon,már csak szakadt szélű takaró forma a békém...
~***~
