Vízcsepp koppanása zörgeti meg a csend harangját,mire az tovább fülelve a semmire, vissza is alszik. Reszket a csepp, legszívesebben szétfolyna magától, úgy féli az ismeretlent. Megnőtt termeténél fogva kényszerűn végigrohan aztán egy nagyobb levél gerincén, hogy végül a mélység utolsó határát jelző ponton, egy kicsi csücskön csüngve megálljon és végiggondolhassa a hogyan továbbot. Ekkor eszébe jut valami. Ha egy kolibri elhagyja egy tollát, nem veszi észre senki a változást. A kolibri egy hatalmas madár -érvel magában a csepp- ki foglalkozna egy egyszerű páracsöppel ,ha esetleg szétkenődne az aszfalton, ha egy ilyen hatalmas lény, óriási tolla se foglalkoztat senkit? A csepp csendesen megadja költői kérdésére a választ ,minek utánjában láthatatlan karjaival elengedi kapaszkodóját és mély depresszióba zuhanva adja meg magát a gravitációnak.
-Mi a fet...
-Mivan?
-Valami rámcsöppent.
-Már csak az kéne, hogy essen. Remélem haluztad.
-Nem hallod, frankón érzem, hogy nedves...
-Nincs egy fészek fölötted?
-Na hallod...