Belép a nyitott ajtón és kabátját a fogasra akasztja. Cipőjét gondosan egymás mellé rakja a felaggatott ruhadarab alá és mögé a sarokba. Kiegyenesedik, nagy levegőt vesz és kiropogtatja a vállait. Az ízületek hangjaiba belefájdul az érzés maga is. Csak a feltűnés kedvéért lett a szokás és most azért, mert a falnak dőlő megdöbbent arca miatt megérte. Elhúz egy vigyort aztán lehajol és gyorsan megigazítja nadrágja szárait. Felhajtja őket hogy ne kopjon a szélük ,így nem lép rájuk. Ingujját is feltűrte már, mikor leültek a tágas konyhában egymással szemben és a házigazda telitöltötte a borospoharakat. Mellé kis rövides edénykék kerültek, mindkét oldalra kettő. Így születnek új szokások, borral Hubertus, Hubertussal tequila, így teljes a kombó.

A rövidek még érintetlenek, de a borból fogyott már. Hangos a hallgatás, bántja a hallást ,ha van miről, de nincs miért beszélni. Vagy nincs miért arról ,amiről fölösleges is lenne? Efféle kérdések zajlanak le az oldalakon. Az egyiken azonban vékonyabb a jég, ha beszélhetünk efféle rideg dolgokról anélkül, hogy olyan valós problémákat ecsetelnénk, amelyek tényleg léteznek. A szóban forgó rétegen ekkor rianás fut végig és szó szakad belülről, mosollygó körítéssel, vigyorgással fűszerezve, úgy mint rég. Mintha mi sem történt volna ,mintha nem tűnt volna tova az a sok idő.

-Azon filózom sokat, hogy szóval...van e rendszer az életemben, a tiédben ,az enyémben? Szükség van e rá vagy...Nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Jónak tűnik ,de borzasztó nehéz fenntartani. Könnyebb csak úgy, tudod úgy szimplán spontán élni...

-Van rendszer az életemben , már van és ez így jó.

-Miért jó?

-Úgy gondolom, hogy talán..Várj megfogalmazom...-Koccannak a pohárkák és a fogak között szűrt levegő végigfut a nyelv hátán legurulva a légcsövön a tüdő hólyagjaiba fulladva végül. -Szóval, azok a dolgok, amik rendszeresek azok valahogy tartósabbak. Valahol hallottam, hogy azok az informatikai cuccok, amik meghatározott időben vannak be és kikapcsolva ,kisebb arányban romlanak el...Tudom, hogy ez megint informatika..

-kocka..

-Tudtam ,hogy nem bírod ki, de ha már beszélünk róla...Gondolj bele, minden reggel felkelsz, reggelizel, fogatmosol előtte utána, borotválkozol aztán busz, egyetem, meló, pár óra kikapcsolódás és persze minden a kellő időben, jól beosztva. Szóval, ha jobban belegondolsz egy ilyen napi menetrendbe még pár perces vagy ha arra van igényed órás eltéréseket is bele lehet kalkulálni...

-Szóval? Én arra akartam kilyukadni ,hogy..

-Azt mondom, hogy a rendszer függ az embertől és fordítva, ha már mechanikusan élsz, akkor csináld jól és ha jól csinálod tovább fogod bírni.

-Szóval, a rendszer arra jó, hogy hozzászoktassa a napi terheléshez a gépezetet és a megszokás kiüti a napi kritikus pontokat.

-Új problémák kerültek felszínre, de azt mondom, hogy amíg az ember óvja a rendszerét ,addig az embert megóvja a rendszere. MInt valami..szimbiózis vagy mi..

-Ami nem öl meg erőssé tesz. Szokták mondani.

-Mindegy. Igyunk.

-Jó, de nem érted? Lehet okosan is és spontán is élni egyszerre.

-Persze. De én azt mondom, hogy amióta rendszer van az életemben, azóta jobban érzem magam. Minden jól működik. Több mindenre van időm. Én osztom be. Arra van időm, amire szeretném.

-Jó persze. Én is beosztom az időm, de általában a sorrenddel van a baj és azzal, hogy nem bírom örökké nyitvatartani a szemem. Az a bajom, hogy képtelen vagyok örökké ébren maradni. Ugyanúgy koncentrálni a nap akármelyik szakában, mint reggel. Olyan jó lenne, kipihentnek lenni. Nyugodt lennék, hogy huszonnégy órával gazdálkodhatnék és nem...Mennyit alszik egy ember normálisan? Tíz órát? Nyolcat?

-Hatot.Ötöt.

-Ja. Vannak akik dolgoznak és vannak azok akik magukat kínozzák.

-Egyetemisták.

-Én is rájuk gondoltam. Mind idióta.

Összeverődnek újra a borospoharak és bár a lenyelt mennyiség még nem lett tetemes a témák halk megvitatása elérte a legmagasabb mélypontot. Szótlanság száll alá pár pillanatra és a vendég szeme előtt felrémlenek a múlt árnyai. Azok a pozitív szellemek, amelyek képesek a legszebb pillanatokból is a legrosszabbat kihozni. Most jólesik a jelenlétük, furcsán pozitív az, hogy vannak emlékek, amelyek soha nem fakulnak. Mint a szerelmek, örökzöldek és virágba borulnak akárhányszor jókedvűen ,jóindulattal gondol rájuk az ember. Csak pár pillanatig száll alá a gondolataiba tévedt ő ,elméje furcsa kosztümös báljába, csöngetés hallatszik ,ami újra a valóságba rántja.

Telefont kap elő nadrágja zsebéből és a számlapra tekintve vágja rá azonnal.:

-Már ennyi az idő? Mennem kell.-Szól a házigazda felé. -Köszönöm a beszélgetést.

-Ja. Én is.

Az ajtóhoz aztán gyorsan a cipőjébe lép. Kezet nyújt, futólag köszön a most érkezettnek, aztán kabátjához nyúl. Magára kapja és anélkül, hogy nadrágja szárát letűrné kilép a lakás ajtaján.Kint ,arcát érte a délutáni nap felhők széle alól lelógó lába ujjainak hegyével. Szemét vakította talán ki tudja miért, de olyan valósak voltak a világ színei így most ,hogy az eső elállt.