Ópiumba fojtva a törött szív nyugodtan egyveleg a maga savával. Egyik oldaláról mérges csöppök csepegnek ,míg másik partjáról szép álmok remegnek addig, míg le nem ugranak róla a világ csobogói felé. Ott aztán kiömlik minden, jó és rossz és szép egy masszává lesz ,hogy megehessék az óriások. Gigászi szájak tömik majd a sok érzést a torokra fel-fel öntve ,nemtörődöm módon ,ha úgy tetszik hányásig, ha úgy ciklikusan örökké. Ők aztán álomban dőlnek s ormótlan arcuk szeméből ,abból az egyből lelkek születnek ,hogy ha megkérdeznék tőlük milyen a világ 3D-ben ,azt mondhassák ez így test nélkül nem kell.
Aztán egye fene, megadják és kiömlött salakból testet gyúrnak a szellemek köré. Kis madár lesz az átlátszó foltból, míg kutya a nagyból és az elszabottból egyből disznótor lesz ,úgy penge nélkül egy kérdőjellel. De ők nem beszélnek hozzád. Nevetnek egyre csak az átlátszók és míg a sorsukra várnak ,hogy szívbe öntögessék a kódot beleégessék a csakrákba ,ők a nagyok úgy döntenek kell valami ami több és kevesebb inkább mint egy állat. Azt hiszem akkor lett kettő lábad és kettő kezed, tíz ujjad meg 9 a lábadon egy húsos salakos tintafolttal megtoldva ,hogy mégis adjunk a szimmetriára. Így lett koponyába zárva egyszerre több szellem és így rakódott le annyi, de annyi nem egy tudatba zárva, hogy az már csak találós kérdés ,hogy ki ez aki az Isteni gondviselésen felül ezt kitalálta.
…és megteremté a nőt a sok óriás, gigászi vagy titán és ott állnak mellette, várva a választ. Lábra áll az, nem értve semmit. Ő azt kérte, -kígyó vagy macska szeretett volna lenni ,sírja és nem tesz le róla ,csak úgy szimplán bőgve mondja félvállról ,hogy ez így színesben, reálban biztos nem jobb a világban hisz dolgoknak ilyen háttere, felülete van. Hogy túl sok itt a mögöttes tartalom,így szíve megtörik és már megy is vissza a mennyei mannára, ahol kővel vasparipára szórják majd mint valami sós pelyvát, amit majd jó ízűn elfogyasztanak azok, akik egy szemmel látnak.
