Azt éreztem ,hogy elég. Hasra feküdtem, aztán megtámadott az a tipiks zuhanó érzés ,amitől megóv mindenkit a minden, ha nem csapja fejbe úgy mint az alkohol. Nem az a lényeg, hogy rossz, nem rossz. Nem az a lényeg, hogy milyen, vagy hogy miért most az a lényeg, hogy van és ajánlom mindenkinek a figyelmébe, aki tudni akarja ,ezt a legális, szeretni való elejtést. Kihúzzák a dugót, elfolyik aztán reggel nincs már több. Itt néz egy üveg, benne még van, de én kezdek teljesen kiürülni. Ezt veszítettem ezzel, ezt vesztem el folyamatosan addig, amíg teljesen el nem tűnök.
Becsukom a szemem, aztán összeráncolja homlokom kontúrjait az émelygés. Ráncolódok és nem simulnak ki. Kinyitom és a szakadások mögött meglátom a világom. Az én világomat látom, ebben a furcsa véreres kontrasztban, a hajnal verőeres fényei között.Pislogok még egy darabig ,pár percig aztán legyűrt a fáradtság. Hagytam, hadd öleljen.
Egy sötét utcán sétálok. Nem én vagyok,de beleélem magam ,hogy érezhessem milyen más bőrében. Hosszú földig érő bőrkabát van rajtam és azon filózok,hogy miért nem öltem még embert. Azon,hogy milyen lehet? Tudom, hogy belerokkannék, megőrülnék tőle, a tudattól. De tudom azt is, hogy ő nem ilyen. Ahogy őt látom és tudom, hogy semmi közünk egymáshoz ,már azt is tudom, hogy nem értem miért fél. Azon gondolkozom, hogy miért nem ölt még embert, ha ilyen buldog lelke van, ha ezt lehet léleknek nevezni. Magában azért sír, hogy miért törölték el a sorkatonaságot és hogy miért nincs valami kibaszott háború(Ő így fogalmaz állandóan) az országban ahol él. Már nem szeretem őt, nem is szerettem soha, de a története érdekel. Beleszállok ,vele vagyok megint és a szeme mögül bámulom az egészet. Az utcákat, a sikátorokat az egész kihalt várost belőle. Ahogy nézem, rájövök hogy miért fél. A torka kiszáradt már, amikor észrevette a közeledő alakot. Jó száz kilós ember létére, remegő kézzel markolta meg jobbjával a kabátja alatt rejtegetett pps43asát. Sosem használta még élesben, sosem lőtt még emberre. Ezt is bánta, úgy érezte hogy hiányzik ez a tapasztalat az életéből. Nem ontott még vért és amikor kérdezték a kocsmabéli cimborák tőle, mikor ugratták ,hogy mi lenne ha egyből rávágta ,hogy akármikor. Töltve van, természetesen ,de ha látna az a fegyver most azt látná, hogy az a magabiztos őrült fehérebb mint a fal és a keze a markolaton már rég ,olyan mint egy verejtékező kiszáradt jégcsap. Egy alak közeledett felé, egy hosszú a szembeszéltől tépett ballonkabátos alak, kinek árnyékát a földre dobják a tömbházak falai. Jobbjának fekete csíkja olyan ,mint egy csáp. Egy hosszú kar, aminek nyúlványán megcsillan a narancssárga közvilágítás fénye. Kihívón közeledik és nem áll meg. Ismer engem. Hasít bele az érzés és hallom a gondolatait. Most az enyémek is, hiszen taglalhatom őket, elemezhetem, hallhatom azt hiszem én is félek. Borsódzik a hátunk és reszket a tudatom az övétől. Az alak közeledik és félelmetes lökéshullámot dob felém, lát engem benne és már tudom, hogy engem ismert meg, nem ezt a testet. Hiába választottam jó alanyt, a vadászat megkezdődött, én ültettem bele, miattam van az egész. Utasítást küldök, megijedtem, a jobb karom felemeli a fegyvert és tüzelni kezdek.
Dupla oroszlán. Imádom őket, szeretem az ilyet. Imádom ,ha valaki tudja hogy mit akar. Szép, határozottan szépnek látom őt. Jól csókol. Igen egyértelműen tetszik ,hogy úgy smárol mint én. Tudja, hogy mit akarok. Ezért nézett ki. Nők, micsoda gondolkozás ,micsoda elme. Még hogy einstein agyát vágták bele egy dunsztosüvegbe az uborka mellé. Nem hiszem el, egy ma élő nőét beledobod száz év múlva már kétszer annyit fog érni. Mindegy is, lepergettem mindent előre, lelőttem a poént magam előtt ,szóval hadd lássam ,hogy mi lesz ebből. Közel lépek hozzájuk és jön a szöveg, hogy az ismerős ismerőse az ismerősöm, tehát a barátom. Na mi a helyzet? Vágod? Vágom. Hogyne vágnám. Aszcendens? Hogy is ne, tudtam hogy dupla oroszlán. Tudtam, hogy stimmel nézz rám. Ja ,tudom hogy csíped ha dícsérik a szemed. Ja, azt is vágom ,hogy szar szöveg, a legrosszabb ,ha kamuból dícsérik a szemed, de neked tényleg szép. Fekete pont, ében körben kék karika. Emlékeztetsz valakire. Mondjuk álmaim nőjére. Hát nem tudom, najó. Legyen.
Fekszik. Tárat cserélek és már nem remeg a kezem. Egyetlen lámpa sem kapcsolódott fel. Ennyire nem volt ez a környék szar. Ez nem valóság, nem lehet az. Kibaszott kaszás kasza nélkül, helyette karddal. Nézem a fegyverét.Lovassági hosszúkard, huszadik század, díszszázad tiszti cucc. Sorolja magában a szavakat egymás után a testem és rajongok érte egy pillanatra. Esküszöm, rálőni egy emberre úgy, hogy ez jó érzés legyen? Ez nem normális. Ez biztos, hogy nem normális és bezárnám valami kutyaólba, ha saját magam lennék és megtehetném. De most jó szolgálatot tett nekem. Azon gondolkozik, hogy ne eresszen e bele még egy tárat. Oké, ez már beteg. Húzzunk innen, de nagyon gyorsan. Elfordulunk.Nehézségbe esik, szinte puffan a pofon tudatom arculatán. Ez az ember itt akar maradni és be akarja fejezni. Fél. Fél? Fél. Ez gond. Meghallom én is. Az a figura elkezdett mocorogni. Lelki szemeink előtt már tápászkodik fel. Ez kurvára nincs rendjén. Hallom a mondolatot és adom a parancsot hogy eresszen bele még egyet. Megfordul és újra meghúzza a ravaszt. Aztán futni kezdünk.
Tényleg jól smárol. Úgy ,ahogy elképzeltem. Mi lesz ezután? Itt vagyunk a parton meg minden. Tényleg szép a szemed. Hallom a hangom és felfele nézek picit úgy vigyorgok magamon.Tetszik hogy tetszik mi? Önelégült faszkalapnak érzem magam ,aki nyeregben van. Szal ha ettől ,akkor megérte. Megint mi történik. A tarkójára csúszik a kezem, cirógatom a nyakát, ő az államat. Irányít, olyan mintha szeretne. Belémnyilall az érzés, megint. Ezt nem hiszem el. Most rontottam el megint. Leveszem a kezem és elhúzódok tőle. Kérdőn néz rám Semmi, csak kikkel is jöttél? Azt mondod születésnapod van? Kérőn nézek az asztaltársaságra, ott egyik barátomra. Más lányával, hát jól van ez így? Nyögi felém valaki. Köszi, imádlak titeket, hogy vettétek a lapot. Ez most sem fog menni. Ez megint hasonlít valamire, azt meg nem játszuk el mégegyszer.
Rohanunk az utcán. Egyedül vagyok. Az utolsó tár van a gépben. A harmadik után elkezdtünk sprintelni ,mint az állat visszafelé. Azon gondolkoztam, hogy merről jöttünk, de a részeg elme annyira kótyagos volt, mint egy utca a gettóban, ami sosem látott kátyútlanítást. Szóval elég gázos. Nincs hova futni gyakorlatilag és tekintve ,hogy az utolsó kilőtt tár után, ugyan úgy elkezdte a fickó összeszedni magát mint az első után ez eléggé cinkes. Azt sugalltam neki, hogy meg fog halni. Azért ,hogy jobban megijedjen. Azért, hogy fusson végre. Elégedjen meg vele, hogy röpke élete során végre talált valamit, amire lőhet és azt hiszem nem fogják lecsukni érte ,ha túléli. Még nem tudom, hogy megússza e. Azt hiszem ez is csak rajtam múlik. Behúzódunk valami sikátorba és várunk. A testünk liheg, kiverte a veríték az egészet. Beizzadtunk ,ömlik rólunk a víz. Jól bírja, de azért egy ilyen vaskupacot cipelni valami marhabőr -kabáttal egyetemben elég necc. Ellenőrzi a gépet. Megszokásból. Léptek hangját verik vissza a falak. Picsába. Hallom a gondolatát. Előretartja a csövet és kilép a sarkon. Hiba.
Induljunk már, vágod? Ül egy barát az asztal közepére. Maradjunk még, mondom és azért sandítok a szőke felé, mintha lenne értelme. Nincs értelme, tudja ezt mindenki akinek van szeme és nem ,olyan vak mint aki mellettem ül. Egy ilyen szerencsétlenben mást látni az nem jó. Vagy tényleg hinnem kéne a csillagokban, vagy nem is tudom ,de ő tényleg elhitte, hogy annak lát, ő izé, ennek az alaknak aki én vagyok és mégsem. Ezt kifejtem majd. KÖzben a srác az asztal közepén felborul az asztallal amire ült és az üvegekből, poharakból épített kártyavár az ölébe hullik. Na szép. Röhögünk és a srác már végighempergett valami muskátlin. Mindenki minket néz már. Pánik. Aztán röhögve fordul felénk az eldőlt alany és feltart a magasba fektében egy sörösüveget. Az egyetlent ,amiben még volt szesz. Megmentettem! Kiálltja és imádom ezt az embert. Mehetünk vágod, mehetünk.
Megláttuk a fickó arcán a kaján vigyort és a hosszúkard feltolja testünk a falra. Az automata a földre nyomja a maradék tárat, talán pár töltény még kerül belénk is ,amikor a magasból kilengő lábakat érinti a vektor, aminek kezdőpontja a csövet, végpontja a betont érte keresztül a húsunkon. Nem is vektor, inkább sugár. Igazából tökmindegy, mert elönt a fájdalom és nem látok. Hirtelen kiszakadok a testből és elsötétül minden. Na döntsd el. Hallom a hangját. Nem a testemét, nem a haldoklóét hanem a mészárosét. Döntsd el, hogy mi legyen vele. Döntök és látom kívülről ahogy végigzúdul a százkilós test egy alumínium kukán, letarolva még hármat. A következő kép már a mentő fényeit veri vissza rám.
Miért akartál indulni annyira? Mert rajság van és menni kell partyzni. Vágom vágom, de ez a szőke..Csunya volt. Ja, vágom ,de azér érted. Ezér a nőér visszamenni elköszönni vágod. Vágom vágom, de jó volt nem? Nem, vágod nem volt jó. Oké, de kellett. Olyan volt ,mintha ,szal érted úgy smárolt mint én. Élveztem, húzta az agyam. Akkor smárolj magaddal. Gondolkoztam már rajta. Barom. Tudom. Röhögök.
Kívülről látom magam. Ez már az én testem és nyitva van a mellkasom. Megvolt az ára, azt hiszem. Megmentettem, de nekem szúr most ott középen. Ki akar szakadni. Legszívesebben...Legszívesebben a körmömmel kaparnám ki. Ez a fájdalom ,olyan mint egy fejfájás, ami elől nem bújhatsz el. Mintha betonba vernék a fejed az összes elképzelhető ponton. Olyan csak a mellkasodban érzed. Döntök és becsukom a szemem. Még mélyebbre merülök és elaltatom magamban a pillanatot. Megáll az idő és átnyúlok ujjaimmal a mellkasomon. Érzem, ahogy bordáim finom körvanala érinti az ujjaimat. Csúszik a vérben a kezem, ahogy kezem ujjaim rácsai közé zárja azt a kis dobogó valamit. Kíváncsi voltam, hogy milyen érzés. Milyen érzés megérinteni egy dobogó szívizmot. Egy nagy izmot, egy ilyen szépséget. Látom rajta a hajszálereket, látom a dobbanások nyomait. Megtudom különböztetni a kéket a pirostól, van egyáltalán ilyen? Lehetséges, hogy haluzok egy illúzióban? Aztán meglátom hátam bőrén áttekintve azt a kaján vigyort. Mintha a gerincem mögé próbálna elbújni ,onnan les ki felém. Aki bújt, aki nem itt vagyok! Üvölti és sárgás fogait villantva megsajdul valami. Ez már fáj, ez már tényleg kegyetlenül fáj és belehalok. Érzem, tudom hogy még érezni fogom sokáig és nem fog elmúlni akármit csinálok. Ahhoz nem elég az én kezem. Ott mosolyogsz, látom magamban a téged és szeretlek amiatt, hogy eljöttél megint. Csak hason fekszem ,megint. Álmodom, de benne felébredtem egy picit. Valami odabent, most azt üvölti ,hogy még. HOgy kell még és most azt mondom énis, gyere ,szeretném hogy rúgj belém. Senki másnak nem hagynám, mást megölnék érte ,ha ilyen fájdalmat adna a semmiért, de te gyere neked lehet, most az egyszer, még tedd meg aztán felejtsük el, hogy felébredtél belőlünk, felejtsük el örökre.
