Nem kapott nevet. Behatárolná. Úgy tenne, ahogy hívják. Jónak, rossznak neveznék és sosem tudná, hogy ki is igazán. Így lett ő egy kavics a víz alatt, min a fakó fény meg-megcsillant ,ha a hegyek alól medrének partját mosta épp egy vékony ér és lett sziklaforma pont a parányi világ részecskéi között. Tudta mindig hogy nem lesz a legnagyobb és azt is hogy a legszebb sem lehet ,hisz a Nap se lát hiába teremti a fényt a tányérforma világ fokán. Csöndben a hidegben néha azért mégis néven nevezte magát a sodrásban akkor, amikor a leszakadó part maga alá temette a földtől ekkor süket patak sodrát. Középszerűnek hívta magát ,elpusztíthatatlan különbözőségnek.