Egy félhomályos időszakban, talpak hangjai kövezik viszhangjukkal az ódon falak városát. Az utca megretten, a látomás felkél és a fény kihúny ott, hol hontalanul cikázott védtelen kicsapongásaival a láng. Visszahúzott fogaival, csöppnyi vércsepp most a kanóc rojtja, hamu fodrozza most az aetert csendesen.
Fémes csillogás most a halál maga, meggyötörték pihenés nászát, elrabolták tőle az éjszakát. Az utcákra vetették, elrohantak vele és kötelet dobtak nyakára hadd érezze az élet ez oldalát, hogy nem csak szenvedés nélkül érik a lélek, hogy a fájdalom szüli a legnagyobb csodát.
Dobpergés kelti a világot, a sorok hazugok ,a szavak hamisak és az a kellemetlen érzés kerülget hallgatag,néma víziómban, hogy elítéltek és mire ébrednék meghaltam.
