II.
Először azt hiszed,mert nem mondták meg, hogy mit jelentenek a rovátkák. Azt hiszed mint ő, hogy három rovátka ,három másodpercig kell számolni mire hatni fog. De nem, három másodpercig érzed a hatását. Amíg elszámolsz háromig, meglátod a pillangót és ahogy kitárja a szárnyait ,mintha bejártad volna az első másodpercben elméd minden apró zugát. A másodikban, kinyílik az összes világ és eltűnhetsz örökre. Az örökre természetesen a harmadik másodpercig tart, amikor újból megjelenik a pillangó és a szárnyára festett szemek rád néznek. Elkezdesz félni, hogy véget ér, hogy visszatérsz és újból ott leszel majd,ahonnan ez a végtelen út elindult, ahova az ember soha nem akar visszatérni. Aztán arra gondolsz, hogy levegőt kell venned. Kinyitod a szád és próbálod úgy tenni a nyelved ,hogy ne zavarja a beáramló levegő áramlását. Még nem mered kinyitni a szemed, de ez volt három másodperc és egyszerre hiszed, hogy órákig tartott és tudod ,hogy mégsem. Tudod, hogy ez csak egy megtört másodperc volt. Egy fél, egy negyed, egy semmi.
Mikor belépett a gyógyszerészhez, már előre sejtette hogy akkora vagyont fog otthagyni, amiből akár kocsmát is nyithatna. Mindig is érdekesnek találta ezeket a dolgokat. Egy jövő ,ahol az ember életét a biztosításában mérik. Az egészségügy tartja markában az embert és a világát. Mint egy új hatalmi ág, hálózta be az új rendszer a világot fogva össze azt ,természetesen átalakítva, részben megsemmisítve az előzőt. Hónapok kellettek hozzá, hogy elkészüljön. A gyártó felelősséget természetesen nem vállal és az anyag, bár azonos a gyengébb hatásfokúéval ,egészen más hatást fejthet ki ,mint normálisan. A médiában való megjelenése óta, legendák övezik a szert ami jobb mindennél, fizikai és szellemi függőséget kimutathatóan nem okoz és mindenki számára elérhető. A legalizált drogok csúcs terméke, ami képessé teszi az embert arra, hogy elviselje a mindennapok szürkeségét, boldogtalanságát az általános robot közben. Egy lehetséges kiút, egy repedés a falon egy menekülőút.
Kék villanás, fehér kontúrba foglalt árnyak, kiszélesedő spektrumú alakzatok, vörösből zöldbe váltó levelek erezete, fotoszintézis. Aztán a levél széttárja szárnyait és a vörös erezet kék háttér elé kerül úgy ,hogy egy pillangó válik láthatóvá köztük. Félelmet érez, attól fél ,hogy elszáll. Ha szól, ha suttog, ha arra gondol ,hogy suttog, hogy szép és gyönyörű azzal elriasztja, megijeszti. Egy gondolattól is ,akár feltámadhat a légmozgás és leverheti a növény száráról a levelét, a pillangót, azt a gyönyörű szempárt nem láthatja soha többé. Úgy érzi, hogy belehalna ha elszállna, olyan csodálatos. Nem érintheti meg, nem nyúlhat hozzá, messziről sem csodálhatja ,rá gondolni sem szabad...A leg borzasztóbb.
'Te kísérsz végig' Hallja a gondolatait visszaverődni a semmi faláról. Tudja, hogy a válasz 'igen' és azt is, hogy a vállára ült a két lélegző szempár. Most feltámad a múlt, jönnek az ajtók és egyenként kinyitja mindet. Felszakítjuk a sebeket, letépjük a hegeket és hagyjuk a vér szabad folyását addig terjedni ,amíg át nem színezte teljesen a csontok porcelánját. Hihetetlenül sebezhetőnek érzi magát hirtelen, törékenynek. Olyan apró dolognak, amit a nagy világ nagyobbnak teremtett lényei csak véletlen eltaposnak vagy átlépnek. Mint egy csiga ház nélkül vagy mint egy néma csecsemő, akit nem hallanak meg. Összeszorul a szíve vagy az a csomó a mellkasban megfeszül. 'Igazából mindegy, hogy minek hívom.' Meglebben a szárnyak és hátravetik a mozgásban őt, amint előresuhannak ,olyan erővel hogy mögötte tölcsér nyílik levegőből, mely beszippantja. 'Nem, ez csak pár másodperc. Ha akarok és úgy döntök visszatérek.' Nevetés hallatszik mindenfelől. Az első másodpercnek vége. (Denial)
'A kísérőm vagy, vezetned kell hogy kijuthassak!' A saját hangján túl, az öröm bugyrai nyújtják karjaikat a lába felé, de ő nem érintkezik velük. Fél ,hogy magával rántják és akkor tényleg nincsen kiút. Mert bár a depresszió sem halálos kór, a boldogságba bele lehet halni. 'Nézz meg egy rocksztárt vagy..' Valahol távol valaki egy kővel összetör egy tükröt. Ő befogja a fülét és hasra veti magát. Úgy érzi szétszakad a szilánkoktól a szíve, ha tovább kell hallgatnia a cserepek csörömpölését. Most már érti, mire akarja rávezetni a pillangó. 'Nem azért jöttem , hogy belehaljak ebbe a...'Újabb mosolyt hall a háta mögött, most oda fordul és nyomavész a földön fekvő alaknak. A mellkasa színültig telik haraggal és visszakézből ütni próbál. Valaki hitetlenül néz rá és vérző ajkai közül szűri a szavakat felé. Meg-fogsz halni.
'Hol vagy?' Nincs válasz. 'Hát nem tudod, ha elmegyek többé nem látsz?' Hallgatás, nyugalom, néma csönd és féktelen végtelenség hullámzik, sodródik magától egyre messzebb egy planétányi tenger színén keltve változó fodrokat. 'Felajánlok mindent'. Hiszen, már minden az enyém. A szíved, a véred, az arcodon csorgok lefelé a csukott szemed alól, ha látnád sírnál tőlem, hogy mit tettem veled miattad. 'Magammal beszélek, magamat kell meggyőznöm. Ha maradni akarok, akkor maradok.' A víz színére cseppek hullanak. Nem vegyülnek el vele, nem változtatják meg a képet, csak szennyeznek és így terjed el a félelem a lelken, a testen a mindenen keresztül ebbe a zárt ítéletbe. Egy doboz, egy kocka, egy gömb. 'Többé nem teszem' mondja és ő sem hiszi el. (bargaining)
A lámpát felkapcsolják és a fény körbejárja a magzatpózban fekvő testet. A bordákat finoman kirajzolja a fakó bőr és az izmos derék vonalain belül jól láthatóak a gerinc csigolyái is. Aztán lekapcsolják a fényeket és kékes neonos fényben, fehéren kezd világítani az egész test. A feketéből úgy olvad kifelé, mint egy öntvény és ahogy megmozdul a levegő a tüdőben, úgy kezd maga a fehér fény is reszketni a bőr és a fekete közti vékony határon. A szívével látja, hogy már csak az alapvető funkciók éltetik a szervezetet ,mert a tudat a koponyán belül feladta a harcot. Most kezdődik a harmadik másodperc és most ér véget mindjárt, pedig a jegy sokkal messzebbre szólt. A fehéren aztán sötét, talán egy leheletnyivel erősebben sötét folt jelenik meg a tarkó alatt, mint a négy fal között először észlelt feketeség. Lekapcsolódik a neon és a szervezet érhálózata jelenik meg úgy, mintha a semmiben lebegne. Feketébb a feketénél, sötétebb a sötétnél és gyönyörűbb mindennél. 'Ez már a halál? Így ölném meg magam?' (depression)
'Most kezdődik?Hát nézhetem?' A pillangó előtte száll és ő utána lép úgy, hogy jobb karját nyújtja utána. 'Gyönyörű vagy, nem érdekel már semmi, csak az a pár másodperc veled.' A szárnyakon a szemek ,úgy tűnik a szemébe néznek és hirtelen kiszélesednek a távlatok. Végtelen lehetőségek jelennek meg és ő elutasítja őket. Nincs miért, futni. Nincsen cél, nincs már semmi. Tudta, hogy ez fog történni. Felkészült rá. Ezt akarta. A sorsa ide vezette, a karmáját beteljesítette, a keresztjét leteheti, mert nem kell tovább cipelnie se a maga, se a mások sorsát. Egy dolog van, ami nem hagyja mégsem nyugodni. Egy dolog, amit már nem fog megtudni. Felidézi az utolsó mozzanatokat és fennhangon számolni kezd. 'három...négy....öt....' Aztán kötelek jelennek meg és őt egy gőzölgő kádba eresztik. 'hat...hét...nyolc...' A vízben felfelé bámul, lassan leoldódik a bőre és hiába lát át az átlátszó folyadékon, tudja hogy nem soká, önnön tudatosságát lemaratja valami, ami erősebb mindennél. 9 (acceptance)
A finom tapintású papíron már volt pár szó, mire a borítékba csúsztatták.
tagadás,harag,alkudozás,belenyugvás,elfogadás
