csöndablak

Sötétkék ezüsttel futtatva érkezik, nyikorog mellé egy ébredő madálraj. Drótra ülnének ha nem mentek volna el, hát ki vagy te ,hogy rövid álmom megszegd szavaddal? Pillogok még csöppet a levegőt lopom még, nem veszem de sípol az ami hangtalannak indult. Gyűlöllek tél, nem szeretlek téged. Betegítesz, fázni hagysz és ha végre a jó időben elaludnék, eljössz reggel és bebújsz mellém. Fakó, hideg kezeddel a tarkómat simítod és némán élvezed, ha bőröm sikítja libabőr szemekkel meredve rád csodálkozón ,hogy hát ez nem lehet! Felháborodnék még ezerszer, azt hiszem nincs jobb szó rá, utállak! Ne bújjon mögéd senki, én téged mint évszakot ásnálak el és tennélek el örökre oda, ahol a földnek színe alatt sem baj, ha egy ilyen senki havat hagy vagy arat.