Mezítláb a teraszon laptoppal az ölben nézem az udvart. Aprók a szemem sarkából a lakásokból kilépők és mégis annyira közeliek. Elhúzódik egy félmosoly az arcomon, ha ide látogatnak hozzám az arcok, akkor mit gondolhatnak rólam ezek a szomszédok?! Aztán gépelek tovább. Ez az a belső nyugalmi pozíció, ami átmeneti. Persze jó benne, mert nem aggódsz senkiért. A barátok feltalálják magukat, a családtagok pedig jól megvannak nélküled a születésnapok, névnapok eljöveteléig. Lehet ezt így is, úgy is nézni. Kissé cinikusan ,de enterrel végzem ki az első bekezdést. Az a helyzet, hogy amíg nem vagyok biztos magamban, jó így.
A tapasztalatgyüjtési folyamatok hozományai lehetnek olyan dolgok is, melyeket nem várunk. Sőt, nem vagyunk rá felkészülve. Valaki nem mer szakítani, mert fél hogy egyedül marad. Valaki, nem mer beleszeretni mert akkor törik. Valaki az újrakezdéstől fél, valaki a meg nem értettségtől vagy a régi problémákkal való újdönsült szembekerüléssel. Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de tisztáznám hogy azok a definíciók, melyeket az előbb használtam, most jól alátámasztottnak, magyarázottnak veszem. (szerelem,párkapcsolat,szakítás,újrakezdés,probléma) Az élet egy nagyon érdekes szférájának a szakszavairól van szó.
A tegnapra gondolok. Arra az iszonyatos pánik érzésre, amit nem akarok mégegyszer magamnak előidézni. Mikor érzed, hogy tomp az agyad és nem tudsz ágról szakadni, vagy A-ból B-be kötni semmit ,pedig szeretnéd. Tehetetlenséget szült nekem azaz érzés, hogy értem ,de nem tudom úgy elmondani ,vagy nem tudok egy lépéssel előbb járni ,hogy a normál útat használva egyszerűen fogalmazzak és megkönnyítsem mindkettőnk dolgát. Azt mondtam ennél egyszerűbben nem megy. Nem igaz.
Azon filózok, hogy a fölöttem elterülő felhős ,kék egű tájat kizárjam e és pusztán elméleti szinten próbáljam feltenni a pontot a vesszőhalmazra, vagy ne. Fogom a laptopot és hónom alá kapva kigombolt inggel mezítláb a padlás irányába indulok. Felcaplatok a lépcsőház tetőterébe és egy bankkártyával meghekkelve a legfelső ajtót, egy csapó ablakon keresztül felmászok a tetőre. A legjobb hely.
Azokon a dolgokon rágódok egy pilanatig, amikre még emlékszem. Furcsán hangozhat az az állítás, de remek érzékkel választottam ki régen azokat az időpontokat, amikor fontos emberek láthattak, arra hogy eszméletlen mód szétcsapott állapotban lévén egy villanyoszlop vagy egy parkolóautomata szolgáltatta az ütközőzóna lelkét. Ez is egy lehetőség, de vannak olyan pillanatok, amikor nincs hova menekülni, nincs hova bújni és nincs miért szembe menni a problémával. Ilyenkor a szesz, nem megoldás, hanem lehetőség arra, hogy a problémát fejfájásra, másnaposságra cseréld másnap, amit egy liter víz és két kataflam hamar hazavág. Eszembe jutnak ,olyan dolgok is melyek egy egy szón múltak. Történeteim között a "MÉG" sajnos akkora szerepet játszott, mint sokszor az sz-betűs szó. Cinikus vagyok, de nem tudom komolyabban mondani. Ezért, nem mondom és nem is mondtam. De a másik szó, banánhéj volt.
Iszonyatos sebességgel rohangálnak az égen a fehér pamacshordák. Tüzes pásztornép hajtja át őket a világon. Gyönyörű látvány, ha eltekintünk a gyárkémények, irodaházak csillogó egyhangúságától. Még írok, az jár a fejemben ,hogy ez hogy kerül ide. Egy hangyát látok felfelé kepeszteni 8 emelet magasan egy kémény oldalán ,két tégla között kihagyott sávban. Mennyire kemény meló lehet ilyen magasra felkepeszteni magát az embernek. Aztán, felér a csúcsra és meghal, de hogy a bolyt ahonnan származik nem látja mégegyszer, az egészen biztos. De hős lett, ő megtette megpróbálta. Legyünk őszinték magunkhoz, ezernyi apró hangya létezik és mégis csak egy van, amelyik eljut odáig, hogy azt mondassa az emberrel, amit mindketten hallani akarunk. Így van ez.
Az a még, ami elhagyta a szám, befejezetlenséget jelölt. Ha elemzem, azt látom hogy nem kellett volna sok hozzá. Ha akkor belegondoltam volna és megtettem, azt láttam hogy félek tőle. Az volt a reakció a félelemre, hogy bizonyítsd már be nekem ,hogy jó helyen vagyok. Nem vagyok biztos magamban, nem fogok lehozni semmit az égből valakiért, aki nem hiszi el amit mondok vagy amiben kétkedek abban támad. A párkapcsolat harcról szól? A másik térhódításának elegáns legyűréséről, hogy aztán ő tegye ugyanezt a tőlem származó offenzív próbálkozásokkal?
Süt a Nap és a délelőtt lassan délre változik. Konyhákból kikúszó illatok lepik a lépcsőház belső udvarát ,finom és ízletes képzelgős kavalkáddal áradva felfelé odáig, ahol én is megérezhetem, de mire beleélném magam, vagy elképzelhetném már el is fújta a szél. Lassan ideje lenne visszamenni, tudod ,ha biztos lennék a dolgomban és hidd el nagyon sok dologban ezer százalékig biztos vagyok, hogy milyen következménnyel szolgálna, de most lehet, nem akarom látni ,hogy mi lesz két lépéssel előttem.
Összecsukom a laptopot, az utolsó soron rágódok. A lezárás mindig nehéz. Nagyon sokszor vagyok úgy, hogy jön egy csattanó, elsütöm aztán eszembe jut még valami és újból felviszem és megint földhöz vágom és megint eszembe jut valami. Van még valami. A konyhaablakból lógatom ki a lépcsőház irányában fél lábam közben és a gép az ölemben.
Gondolkoztál már rajta, hogy amit nem értesz az egyből elítélendő negatívum e ,vagy egy feladvány e, amihez esetleg nincs elegendő lehetőség-készlet?
