...és csak néz a nagy fekete gombszemeivel. Fekete csillogó bundájába bele-belakap a tavaszi fuvallatt, de már nyár van nem igaz? Minden nap, ugyanakkor indulunk. Fontos az idő, fontos a rendszer. Az még fontosabb, hogy hiszünk benne és abban hogy működik.
...és megint ugyanott tartunk. Manipulatív, de biztos hogy jogos ,hiszen bebizonyosodott.Bejött. Azt hiszem nem is tudnám elmagyarázni. De ő csak néz rám, a nagy szemeivel és mosolyog velük. Tényleg olyan érzés mintha tudnám ,hogy mit gondol pedig nem mondja el. Nem akarja,nem akarná
...és nem zavarnak a régi dolgok. Még abban sem vagyok biztos, hogy helyesen emlékszem rájuk. Ami bevésődött, az már szürke hiszen több tíz éve volt már! Szinte, lényegtelenné zsugorodtak azok a dolgok, a tapasztalással elkövetett nyomorítások...oh, mennyi gazságot követ el egy ember életében! Hihetetlen, hogy hangyákat tiprunk, bogarakat eszünk, pókokat és embernek nevezzük magunkat. Hallod amit mondok? Mosolygok, mert még mindig mosolyog a szemed.
...és nem tudom már, hogy mit is mondhatnák. Nem vagy te mágus, hogy kitaláld a gondolataimat, nem vagy az anyám sem, hogy megmondd hogy mit tegyek és mit ne. Ki vagy te nekem? Egyedi helyed van itt bent, lefoglaltad s bár műbőr az üléshuzat remélem kényelmes. De nem szerelem, nem lett az, nem barát, mert az nem bánt,nem támad az csak megérteni akar.
...még mindig mosolyog, már látom hogy miért. Hiába szeretem megmar, s bár etettem elhagy, mert akárhogy teszem nem jó, sajnos nem megy ez nekem.
