"mikor elsötétül minden"
Erre vágytál, itt van, tiéd! Minden amit akartál, a kezedbe adom. Tessék, tetszik? Hogy tetszik a semmi? Kézzel fogható, hát nem igaz?
Izzadt kenyérdarabkákat fúj a szél, morzsákat egy nagy karéj lekerekített falatból. Szürke a kép, színtelen. Fekete és fehér, a fények szikrái a legsötétebb pontok, már az eget nézem ilyen vakságban nem találom világom.
De nem is keresem, erre vágytál itt van, nem kellesz senkinek úgy, ahogy senki nem kell neked már. Pont leszarja az egész világ, ha a lekerekített falatból kinézel egy zsemlényi morzsát. Ne nézz ki senkit, ne légy szerelmes. Ne várj számító pontokat, ne számíts mert manipulál a pillanat és...
...és már át is vertelek, új arcot kaptam hirtelen és milyen illúzióromboló! Nem igaz?!Maszkot ölthet aki tud, kevés mindig aki volt és csak egy pillanatig de elhitted, hogy nem látok át a szitán. Boldogságot magyarázni úgy hogy én ne értsem? Magad sem tudod. De engem tényleg érdekel amire még rá sem jöttél. Tényleg érdekel.
Mert megváltozott minden, nincsen többé Isten és elásta a sors a keresztet. Kockával sem dobhatom már ki, hogy merre viszem vagy mire. Semmi esetre sem szeretem a tudattalanságot, gyönyörű kincs vagy, szemrebbenéssel áldom boldogságod. Ha azt mondod itt van, én elhiszem. Hazudok, de ez van tessék pont így jó, pont így és sehogy máshogy mert a világ mindig olyan, mint az én képzetem.
Milyen az én boldogságom? Tovább vezetem, reszketek. Addig táncoltam udvaromban, míg a kedvesem le nem jött és egybe nem kelt velem. Eljött ő, pár percig itt volt és...Szép kék szemébe fújta szőke tincseit az a mocskos szél. Illúzióm életre kelt, átölelt engem. Nem kell bátortalanság, nem kell már senki sem. Csak az álmodott való, a kifordított valótlan halhatatlan szerelem egy valaki szemében, akinek nem kell, akinek úgy jó amilyen jó ha egyedül marad velem.
