Eltépem a csomagolást és kiveszek egy zsebkendőt a zacskóból. Félkezes mozdulat következik, aztán egy kétkezes és végül az említésre sem méltó ürítés. Ki mire gondol, a jóérzésen belül elfér még egy két hasonló kézmozdulat,de hisz tudja mindenki a nátha már csak ilyen.

Egyetlen lámpa áll a fekete semmi közepén. Halk kopogás hallatszik aztán fülettépő, elmét megrázó hangzás rebegteti meg a semmi közepén álló villogó közlekedési lámpa által megvilágított levegőt, mint összevert cintányérról felszálló port. Aztán egy alak fordul be a fénybe és megjelenésével ismétlődni látszik az újabb borzalmas és elviselhetetlen hangzás.

Orrát törölgeti a lámpa alatt álló fél kalap és fél ballonkabát. Csak ennyi látszik belőle és egy félig a feketébe lógó fél mozdulatsor, minek keretében az illető orrát törli, aztán újból tüsszent. Eltelik pár perc és a szipogás is elül lassan. Ám mire, a csönd újból rendezni tudná szétzilált sorait a távolból, újra cipőtalpak kopogása hallatszik.

Egy fél kabát és egy fél kalap áll a lámpa alatt és tüsszentést visszatartva figyel a sötét felé, sejthetően kíváncsi tekintettel az ismeretlen felé. A kopogás egyre hangosabb, ahogy telnek a másodpercek és hirtelen még egy fél kabát és fél kalap jelenik meg a csöppnyi körbe rajzolt aranyszín és sárga kör peremén épp átlógva a sötétséggel kontrasztban.

Kíméletlenül hangos! Kimérten csöndes? Ijedt. Érdekes. Érdekes?!

Egyszercsak a később érkezett túrkálni kezd a zsebében.

Ijedt. Bátorító. Cinikus. Jóindulatú?! Negatív. Semleges.

Átnyújt a fényességen a fél kabátból kinyúló fél kabát ujja egy szál zsebkendőt. A másik pedig nem bírja tovább és tüsszent, de akkorát és olyan intenzívet hogy pár percre megszűnik a lámpa fénye, mintha a visszatartott energia az elektronok áramlásába szólt volna bele,úgy elfújta pár másodpercre tört atomra szakítva szét a fényt,mintha pozdorja maradt volna csak és az is nyálkával vegyülve emlékezne a kövön a láthatott formákra mik csak a fényben mutatták meg látható testüket ha valaki rájuk pillanatana...

A tüsszentő zavartan elveszi mindezek után az ijedt fél kabát ujjától a zsebkendőt és megtörölgeti vele magát. A másik csak áll és bámul és bámul és áll és semmit nem csinál csak van és áll és kalapjának karimáját lejjebb húzva bámul a semmibe, mint aki halott.

-Mielőtt újból tüsszentenél...

-Igen?

-MI lesz ha elmúlik tőled a fény?

-Nem tehetek róla, allergia.

-De lefogod tüsszenteni a fényt és sötét lesz. Találj ki valamit!

-Elmenjek?

-Menj.

és elment. Így áll most egyedül egy fél kabát és egy fél kalap a fény szélén, a világ végén.