Hosszú ideig tart, de idő után kialakul. Mindenki kapható rá, mindenki átérzi egy idő után. Persze van mindig kivétel, de olyan csekély számban hogy inkább a szabályt erősíti jelenlétével. A tapasztalat, az az általam oly sokat emlegetett fésű, ami egyszercsak az ember kezébe esik és hirtelen rájövünk, hogy mire kellett volna használni és miért. Későn?
Maga a hit a felsőbb rendűben, az életben, a körforgásban, az emberben, a férfiban és nőben, az életben mindenhol megvan. Miért érzem úgy, hogy a legritkább mégis az, ha az ember magában hisz igazán? Több vakbuzgó keresztényt vagy elvakult politikai szélsőséget látok, mint a középutat kereső ateistát. Persze, két ateista között is van különbség, hisz az egyik csak hisz és létével tudatja, hogy ő van, míg a másik tagad és tagad és állít és magyarázza a lépéseivel saját bizonyítványát, hogy mások gondolatainak,szavainak megcáfolásával alátámasztja saját elméletét, miszerint egyetlen fogódzkodója életében saját maga és akarata.
Nekem az örökké középutat kereső alany a legjobb példa arra, hogy mi nem lehetek sohasem. Persze vágyok rá, hogy hasonuljak velük és elég legyen az önmagamba vetett hitem a továbbjutásra, de nem mert nekem kell a kapaszkodó. Kell a tudat, hogy van valami, ami úgy rendezi be a világot ,hogy a dolgok nem történnek véletlenül. Például azért van a tv a sarokban, elfordítva az ágytól mert nem nézem. Azért van előtte lámpa, mert mögötte van a gitárom és ha játszani akarok, ne keljen a másik oldalról elhúznom és ha felkapcsolom ezt az álló fényforrást akár az ágyon fekve olvashatok is alatta. Az ok, okozattal szeretek magyarázni magamban mindent és megnyugtatom magam a tudattal, hogy van tovább, van miért és minden tettemért számolhatok egy bizonyos következménnyel.
Szeretek hinni még abban, hogy a világ berendezése jól történt és történik folyamatosan. Szeretem elhinni, hogy az a folyamat, ami évszázadok, évezredek óta kíséri és egybefügg az emberiség fejlődésével a sok rossz és negatív dolog mellett, még mindig egy pozitív mederben megy végbe és jó irányba halad. Az emberek véráztatta történelméből kitépett lapok között szeretem megtalálni a szükségess rossz-at,ahhoz hogy tovább lépjünk. Szeretném felülről nézni, taglalni megérteni a világot de nem vagyok kíváncsi rá egy olyan szemszögből, ahol magával húz és beszippant egy vagy több negatív szemszög ami azt súgja, hogy az ember barbár és arra született hogy maga alatt vágja a fát.
Mikro szinten, azt hiszem hogy összeegyeztethetőek a hitek, a vallások, a különböző politikák mind, mind hasonlóak és a szélsőségek csupán szükséges rosszak, hogy tudjuk mi a jó és mi a rossz.
Ezen a szinten, a szerelemhez már nem kell hit. A szerelem csak eszközzé alacsonyul le a gondolkodó világában, egy olyan szerszámmá amit soha nem vehet többé a kezébe, ha már megsértette egyszer vele a kezét. De ha egyszer úgy hozza a sors, hogy más kezébe kell adnom ezt az eszközt, már tudni fogom, hiszem hogy tudni fogom megmutatni, hogy ne ártson se nekem, se magának vele. Ennek az eszköznek a testén, furcsa égetett betűk vannak : ne vegyél tehenet soha egy pohár tejért
Hozzád szólok most, hozzátok. Ti velem egy úton jártok, jártatok. Szerettek engem, szerettetek. Szeretlek most, szerettelek. Hiszek bennetek, benned mindannyiótokban, kis Istenek vagytok mind teremtett világomban.
