Bontott doboz sör ücsörög mellettem a lépcsőházban. Egyedül lennék nélküle, de rábontottam mikor felocsúdott a lakásban az üresség. A legfelső emelet lakók nélkül tátong. Akik alattam laktak most költöztek, akik alattuk most nyaralnak éppen. Pár percig tart csak a fény, ha felkapcsolom a lámpát. A visszatérő sötétség úgy érzem, olyan mint a kiüresedett sörösdoboz mellettem. Felkapcsolom, várok, elfogy aztán visszatér mellém. Üres rekesz van a konyhában. Lakótársak sehol, mindenki bulizik. A vizsgaidőszak még messze, nagyon messze van. Pedig de jó lenne egyszer nem egyedül rágyújtani.

Dübörgést hallok, aztán rohanó léptek zaja népesíti be a csöndes teret a lépcsőházban. Nem telik el egy perc sem és elrohannak mellettem. Mielőtt becsapódhatna az ajtó valaki visszalép és felnyalábolja a kifogyott dobozokat.

-Megint csövesek voltak itt, szólni kéne már a házinak hogy csináljon valamit. Mindig mi takarítunk utánuk!-Hallom lakótársaim hangját és mosolygok. Gyorsan összeszedem magam és az égő dekket a lépcsők közötti mélyűrbe hajítom. Elslisszanok a leányzó mellett és hallom ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó.

Pár hete lakom csak velük. Ők még nem is tudják, bár nem is fogják megtudni. Ha őszinte akarok lenni, azóta hogy az előző lakótársamnak megpróbáltam megmagyarázni, hogy vagyok, azóta nem nagyon vállalom fel a kontaktot senkivel. Ilyen ez a popszakma, szokták volt mondani.

Egy fotelban ülök, nyakamban sebtiben ledobált ruhák. Két farmer, egy pulcsi, egy top, egy alsógatya a vállamon, egy melltartó a combomon...Pillanatnyilag ez a legkisebb gondom. Amíg rajtam a szennyes nem fog senki rám ülni. Meg alapvetően a részeg fiatalok nem fognak egy sejtéssel foglalkozni szex közben. Ja, nem is mondtam még a lakótársaim éppen szeretkeznek és én nézem. Nevetséges helyzet, de csak ez az egy fűtött szobájuk van így, nincs más út néznem kell.

Az előző életemre gondolok. Az üzenetre a tükör mellett. Új életem csúcspontja volt, hogy pszichiátriára került miattam egy normális ember. Nem tudta feldolgozni, hogy vagyok. Bár ki hinné el? Sokszor én sem hiszem.

Nem tudok aludni, bár ők már alszanak. A kályha hangja minduntalan felveri bennem a pánik harangjait. Azt hiszem, hogy az intimitás megtörése csak akkor valós probléma, ha a felelősség mint olyan nem jelenik meg. Én látom életük minden egyes darabkáját, érzem őket mintha velük lennék, mintha ők maguk lennék de nincs esélyem kitárni másoknak azt amit átélek. Én vagyok a harmadik fél, a néma, elérhetetlen barát, aki mindig ott van, de igazán soha.

Az ablak előtt állok, szomorúságot érzek. Ahogy az eget kémlelem zsebreraknám a csillagokat úgy, ahogy engem zsebrerakott az élet.