A mellkasban tátongó üresség akkor félelmetes igazán, amikor benne a jelen hazugságokból tákolt bodegája és a jövő álomkőből rakott vára (mely még fel sem épült teljesen) egyszerre dől össze. S ez az űr minden bizonnyal meg is némít, de úgy, hogy aztán a delikvens többet biztos nem beszélget a fák évgyűrűibe bújt idővel.
Meglékelt szív
2011.07.23. 06:00 - rezidumdudum
Címkék: rövid mély
A bejegyzés trackback címe:
https://csondablak.blog.hu/api/trackback/id/tr1003090148
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.