Egyetlen hangot hallok csak és lángol a világ. Két lábam, mint piszka a tűzből, a jéghidegből a valóságba ránt. Szeretnék én lenni, de úgy éget, mintha nem is volna, mintha a volna az égből pottyant volna alá. Elvitte a víz, azzal együtt esett, zuhant.
Testnek hőképe most olyan izzás, mint motoron az utas melegét cibáló szél kifacsafart lángformája. Mert olyan alakban húzódik el, mint csóva, egy hajtómű haragos lángocskája.
Érzem, ahogy a lángokat megfojtja a hideg és a bokámon felfelé csúszik. Az űtőmben érzem, ha dobban, ahogy dobban.
