Az embernek pár perce ütött az óra, kopp hopp és ahogy kell most rohan a buszra. De előtte, s az itt hagyott helyzet mind arról árulkodik, amit megtett az pont elég és pont annyi amennyit lehetett. A fejvesztve,fejetlen módon feldöntött bögrék most még fel és alá zörögve gurulnak, örökmozgó létükből hátra van még pár pillanat. Volt ilyen hideg tél, s volt ilyen gyors ünnep már?! Elröpült a várakozás, a templomokban hallott szónoklatok ríme a házra visszaszáll és ilyenkor már a feldíszített fa csak emlék, mindegy hogy labdás vagy nem, elkél egy kerthelyiség. De még a bögréknél tartottunk és a felajzott csapnál hol csöpögve csurran egy csepp és a pöttyös fülnél végig szaladva a csatornába hullik megtört pillanatnyi semmiben lógás után.
A fenyőillat meglibben és a már zárt ajtónak csapódik, furcsa szellem alakban tehetetlenül aztán, de semmivé foszlik.
