Egy apró légy. Utána kap, elszalad. De ő repült. Utána kap, csattan, figyel. Nincs többé légy.
A klasszikus értelemben vett légy egy idegesítő rovar. Én nem kapok utána, ő elkapta. Most figyel és keres, még nem jött rá, hogy a fogai között zúzta szét. Bizonyos szempontból ott van a szeren az érzés, hogy nem száll a homlokomra és nem bontja meg hanyatt fekvő valóságom csöndes békéjét.
Zümmögő 'rosseb, hová is tehetném azt az idézőjelet?!
Találtam egy borítót. Megvan, meglett a borító! Felírtam és fordítva néznek vissza rám a dátumok. Visszanéznek, lapozok és valós időben haladva előre és hátra, gyűlik az információ. Nem hiszem, hogy ki fogom adni, de már megvan a váz. Ha elképzelem, úgy néz ki mint egy csupasz csontváz, amin húscafatként lobognak a kósza dns-ek. Ilyen apró részletekből kezdtem felépíteni és már látszik a vége.
Egy pillanatra, csak egy pillanatra...A sci-fi -s képzelgéseim írott formában történő realizálása nem ment ilyen könnyen, olyan könnyen mint kellett volna, el is maradtam velük, mint annyi mással amit elterveztem. Úgy érzem, hogy nem ezt az utat szánta nekem a karma vagy a sors vagy nem tudom ,melyik éppen a divatosan szabatos filozófia. Azt hiszem az emberek nem hisznek már semmiben.
Előre kellett volna elnézést kérnem az ide-oda ugrálás miatt -amit előre tudtam és aki ismer enélkül is tudhatta volna előre-de ez a papírra íródott, s onnan begépelt törzsszöveg szelekció, ami itt látható nem feltétlenül egy egész-ha közelről nézi az olvasó és nem látja azt a nagy egészet, úgy ahogy én és nem követi az asszociációm- és semmiféle szövegkohéziós próbálkozást nem tartalmaz-legfeljebb ezt vagy a majdani ehhez hasonló- és itt visszautalnék a bekezdés elejére- bocsánatkérést.
Megtaláltam a megfelelő kódot a gondolataim elmentésére. Hogy mitől optimálisabb, mint az eddigiek? Én magam is gyorsabban tudom visszafejteni és elrendezni őket, ahogy egy bölcs ember mondaná "mindegyiket a megfelelő polcra tenni" és bár az évek során tanultak alapján már volt jó pár hasonló szisztémám, ez az eddig legjobb és az egyetlen, ami rá tudott szorítani arra, hogy a gondolataimat papírra vessem és ne egyből virtuális adalékként szolgáltassam, nyilvánvaló grafomániám és bár szomorú de be kell, hogy valljam 'feltűnési viszketegségem' kielégítéséhez.
Ami érdekes volt, elcsépelt lett. Ami sokat mondott, idő után átlagos. Egy barátomtól van a következő idézet és bár biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan a hasonló mondanivalóval rendelkező szösszenet, úgy érzem ide illik és e téren sikerül magamba fojtanom vele a szót, megelőzve a fölöslegesen szájbarágós szócséplést.
Öten ülnek egy asztalnál. Az egyikük elmesél egy viccet a többieknek, mire azok őszintén, hangosan nevetni kezdenek. Eltelik egy tíz, húsz perc és aki az előbb szólt, most újra elmeséli a viccet, mire az előzőhöz képest alacsonyabb hatásfokkal bár, de a többiek ugyanúgy nevetni kezdenek. Még kétszer megtörténik az eset, mire az asztaltársaság hallgató tagjai csak néznek egymásra és mondanom sem kell, már nem tartják annyira viccesnek a többször "elsütött" poént. Ezt látva a viccet előadó illető felteszi a következő kérdést : " Nem értelek titeket, ha unalmasnak tartjátok a sokadszor hallottat, akkor miért léptek bele ugyanabba a gödörbe többször, miért ismétlitek meg a hibáitokat, amikből tanulnotok kellett volna, az nem unalmas?"
Természetese jobban körül lehetett volna írni és ki is lehetett volna színezni. Karaktereket lehetett volna állítani, ültetni az asztal köré és előtörténettel lehetett volna a megtoldani a két lábon dülöngélő három lábú széket, de azt hiszem fölösleges.
Szóval van ez a csontváz, mint egy múltból megmaradt lopott ötlet. De azt hiszem teljesen biztos vagyok benne, hogy magam is eljutottam volna eddig a pontig. Itt már az ember nem csak a saját gondolatait jegyzi le, hanem azokat a történéseket, amik elvezettek odáig, hogy a lejegyzett ötleteket eredményezzék. Tehát az eredet, a dolgok kiinduló pontja kerül lejegyzésre. Átfogó elemzés egy valós környezetbe ültetve kitalált, de mégis valahogy valós szereplők életének összefüggésében.
Rengeteg memoárt írtak már a történelem során és megszámlálhatatlan az önéletrajz, az életrajz alapú mű, ami hasonló vonásokkal rendelkezik. Nem titkolom, megvan a borítója. Szemet kapott a csontváz, két szép lélektükröt és ha becsukom a sajátom, szinte látom a lelkiekkel a képzelt tükrökbe ágyazott hajszálerek lüktetését. Látom benne az életet és azt ahogy és azt hogy én és itt most nem vagyok bizonytalan.
Olyan mű az élet, amit úgy írok meg, hogy csak a végén fogom tudni hozzáadni a saját véleményt, a következtetést csak úgy fogom tudni leírni, ha már túl vagyok rajta.
... és megint elsuhan mellettem a Légy. Nem döglött meg a piszok és a kutya már rajta is van, a célkeresztben egy összetett szemű fenevad mászik a hajamon éppen mikor az ösztönök, a vadász ösztöne felülbírálja a környezeti adottságokból származó veszélyeket. A veszélyeket rám nézve.
