csöndablak

2008. 02. 16. Szombat

Pár órája értem haza. Szeretem a várost éjszaka, nincs meg az az üresség benne, amit az ember vidéken tapasztalhat. Üresen kongó utcák. Hol ,merre mutasson nekem valaki egyet. Elfogultságról szó sincs, nem szeretek itt annyira, mint ott szerettem, de ez az életem ezt próbálom megszeretni. Hiányzik Kata.
Nem tudom,hogy meg fogom e szokni ezt a reggeli kelést. Nem valószínű. Nem akarok korán kelni sohatöbbet, és nem akarok szokott unalmas életet. Félek,hogy ennek az egésznek az áldozatává fog válni a szerelmem is. Ha erre gondolok, akkor nem is szeretem annyira. Valami nem stimmel, amúgy nem gondolnék erre. Na, erről van szó. Aki hibát keres talál, aki sokat gondolkozik a problémákon az meg is találja őket.
Dobtam fel a lángra vizet. Kamilla és csipkebogyó tea keverve. Hátha így korrektebb lesz.Lehet,hogy elnézek bulizni is. Szombat van, hajnali kettő...Annyira nem vagyok fáradt.Igazán meg is masszírozhatna valaki. Nem ártana az sem, ha valaki ráülne a hátamra és végignyomkodná a beált hátam.
Otthon egy darabig lejártunk edzeni. A probléma akkor kezdődött amikor ,már páran felszedtünk x kg izmot és akkoriban vettük észre,hogy nem igazán stimmel valami. Szóval azt,hogy nyújtás. A hátam egy kupac izomcsomó, néhány csonttal meg két és fél darab lapockával. Nem, nem vicc...

Kész a tea. Ablak nyitva, és szakad az eső. Nosztaligázzunk. Idehoztam magam mellé a régi bejegyzéseket. Lássunk valamit.
"2007.03.01 Szombat. Délben keltem. Jókedvűen egészen addig ,amíg be nem kapcsoltam a telóm. Nem, nem kaptam senkitől semmit, de bántott. Tegnap üres volt a törzshelyem, a haverom elkezdte ugyanazokat a köröket járni, mint amit én már fél éve. Istenem,hogy segítsek neki? Egy szar alaknak érzem magam akármikor leülök a gépem elé. Bekapcsolom az msn-t. Postot váltok. Írok valamit. Postot váltok. Írok valamit. Egy semmi, egy nulla. Megyek reggelizek.
Délután megcsinálták a fenti wc-t a lakásban. Délelőtt úgy szakadt a jég, mintha havazna. Hihetetlen az egész. Fehér volt a házak teteje, és március elseje van.Akartam menni koncertre, de nem volt rá pénzem. A tököm az egészbe.
Mindjárt fekszem. Voltam a törzshelyemen. Ott ültem ahol szoktam és néztem a többieket. Nem jött le. Arra gondoltam,hogy ha lejön, az a baj, ha nem jön az a baj. utálom már magam,meg a beteg érzéseimet. Talán ha az érzéseimre hallgatok akkor mondom azt,hogy kár hogy nem jött le. Észből tudom,hogy ha lejön, akkor az a bajom. Lezártuk, így a jó. Neki. Mindegy, nem számít az egész. Nyár végén megyek és sohatöbbet nem látom.Addig meg féllábon is kibírom. Vigyorogtam, elfelejtettem. Játszottunk, és szembe jött valaki. Megkérdezte,hogy mivan vele. Visszakérdeztem,hogy ez miért az én dolgom. Nem mondott semmit ,és az msnemről kérdezett. Megint ezen az egészen rágódok. Nincs megoldás."

Nem változtam semmit. A lezáratlan dolgok most is idegesítenek. Katán jár az eszem. Hol lehet mit csinál. Biztos tanul. Szombat hajnalban. Jogos ,egy diák szombat hajnalban alszik. Mindegy felhívom.