MIndig is akartam így kezdeni valamit. Olyan jó hangulatúvá teszi az egészet, nemtudom elmondani, leírni, egyszerűen olyan biztos, mikor az ember egy biztos szóval kezd. Barát. A szót nem fogom boncolgatni, mindenkinek mást jelent, és mindenkinek máshogy változik. Valakinek egy állat a legjobb barátja, valakinek változó, szóval mindig más, vagy senki. Emberek vagyunk, ezer félék.
Egyszer egy barátom azt mondta ,hogy nem kell aggódnom. Az idő mindent megold és amint történik valami, valami olyan ami megkérdőjelezhetetlenül jó, kapásból megdőlnek az iddigi elméletek. A nagy szavak, azok a dolgok amiket könnyen meg lehet lovagolni, amikre egy olyan ember, aki nem nagy a szavakban, csak bólint, hogy igen, ezt elhiszem, ezek a szavak fognak elmúlni, és nem fog bántani senkit. Jobb esetben, senki sem fogja felhánytorgatni,hogy fél évvel, két évvel, négy évvel azt mondta, hogy örökké fog tartani, örökre lesz és nem tud nélküled élni. Ezeket az ember elfelejti, ha túl sokat használják őket, ugye, megváltozik a jelentéstartalmuk. Ami szent volt régen, most csak egy szó. Ami tegnap, szerelem volt, most szeretet. Vagy valami egészen más. Az emberi függés, az ami legjobban és leginkább megfigyelhető társadalmunkban. A kapcsolatok konzesztenciája eléggé megbomlott manapság. Ez talán a média hatása, nem mennék találgatásba, inkább a szót magyaráznám, amit az imént használtam. Nem vagyunk következetesek. Az első hiba után, már gondolkozni kellene. Az első probléma után, már fel kellene bontani az egészet és hagyni a rákba mindent. Személyes tapasztalat, hogy a tapasztalatlanság, sokszor olyan problémákhoz vezet, amiket nem lehet orvosolni. Az emberek nem változnak meg. De vissza oda ahonnan elindultam.
Egy barátom azt mondta, hogy ha szembejön, és eltelt a megfelelő mennyiségű idő, eljött az aki meggyógyít, nem fogsz érezni semmit, csak eszedbe jut,hogy valamire emlékezned kellene. Hogy ő valaki volt. De már semmi több.
Pénteken jutott ez eszembe. Egy fullig megtelt szórakozóhelyen voltunk, és jókedvem volt. De önzetlen jókedv, anélkül a részeg állapot nélkül ami általában ki szokta húzni az negatív érzelmeket a falból. Tényleg ,pár asztallal odébb ült egy emlék. Egyszer néztem csak oda, és felvetődött a kérdés. 'HOgy mire kellene emlékeznem?'
Nem néztem többet oda, nem esett rosszul ,látni tudni ,hogy valahol ott van. Egyszerűen, csak beképzeltnek éreztem mindent, amit éreztem. Hazugnak.
Magamból kiindulván, tekintve, hogy ember vagyok. Ha azt mondjuk egyszer,hogy szerelmesek vagyunk, akkor a következő "szerelemnek" ,hogy mondhatjuk ezt tiszta lelkiismerettel?
Bár igaz, a volt kapcsolat nem fogja hallani sosem, ez pedig jobb mint az előző. Ennyivel le lehet tudni az egészet. Emberek vagyunk, magunk alakítjuk az érzéseinket, a világunkat így szenvednünk sem kell, ha úgy érezzük ,hogy fölösleges. Idő után a saját hazugságainkat is elhisszük, ez a legszebb az egészben. Ragaszkodunk egy szerelemhez,ami soha nem volt még közelében sem a szerelemnek. Ragaszkodás, semmi több.
EGy barátom ,azt mondta,hogy ha törekedünk arra ,hogy jókedvűen álljunk hozzá dolgokhoz, idő után elérjük azt a célt. Egyetértek vele, amit akarunk, valamilyen módon elérhetjük.
