Egyszer régen...
Iszonyatosan hideg volt az érintése. Éjszaka volt kint, és már a halott fák is dideregtek. Mit tettek a csillagok, nézték pusztulásunk. Kiírtott erdők, fák csonkajaira ültették le fényüket,hogy ott meséljék el nekik a történetünket. Hogy mi minden történt, percek ,hogy szálltak el az évek, pillanatok alatt. A fények csak ülnek, alattuk a halott tönkök, és hallgatnak ők is, búsabban mint a rajtuk ülők. Szomorú ez? Nem, csak hideg.
Füstpára csöppje szánkázott az ablakon lefelé. Izzadt volt a födém, a belmagasság lecsökkent és elérhettem volna. Kint feküdtünk a pályán, sokan voltunk és megint, megint csak éjszaka. Fázós éjszaka volt, és a váltás hirtelenjében, nem találtam meg magam. Csillagos ég, bokrok minden egyéb, csak jól meghangulat-világított díszletnek látszott. A leveleket rontotta csak el a természet, mert rágcsálónak láttam ,mindent ami jobban kilengett ,mint azt szélcsendben megszoktam. Sétáltunk a híd felé, megáltunk és ,..., vállrántás és tovább...Ez nem az én romantikám...
Ajánlás:
Teleportált
2008.04.13. 10:35 - freeeyes
Címkék: hülyeség fikció rólam naplo vakvilág valós circumstances
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://csondablak.blog.hu/api/trackback/id/tr65423421
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
