csöndablak

-Nincs rám jó hatással az időjárás. Tudod ,hogy könnyen rámnyomja a bélyegét...
Tócsábalép és mintha mi se történne lép tovább. Headset a fülén, s mint minden más őrült, aki magában beszél, teljesen normálisnak tartva az imént kialakult helyzetet, távoli ismerőse által beszélteti magát tovább.
-Emlékszel. Mikor kirándulni voltunk. Aztán, mennyire nem bírtam a gyűrődést. Egyszerűen nem szeretem, ha elázik rajtam a ruha.
Csöpögni kezd közben. A napszemüveg már jó ideje elvesztette jelentőségét, talán már egy hete volt,hogy utoljára sütött a nap. A göndörödő vörös hajzuhatag, most izgágán kezd el hullámzani, pont úgy , ahogy a szűk topbazárt mellek, ha futásra kerül a sor. Most fut. Félretéve az eleganciát, tekintve,hogy az utcán nincsenek alakoskodó,mindentlátó kárörvendők és tekintve,hogy nem akar megázni. Szakad.
-Persze, persze el fogok ázni...várj kicsit, félreteszlek.-piheg és kilép a magassarkújából, úgy fut tovább. Alakján végigfut a nap szeme, szoknyája térdig ért, most kicsit feljebb enged belátást, de míg nincs látó, a látnivalót nem kell bújtatni.
Az utcát felveri a pittyenés. Az ajtó kinyílik, és az anyósülésre dobja a táskát, a kommunikátort, a headsetet szóval mindent.
-Itt vagyok újra-szól mikor beszált a kocsiba, és gyújtást adott. -Nem, nem áztam meg. Jólvan sietek.
Kihajt az utcából, és a táskájáért nyúl. Kevés az autó, kicsi a forgalom. Siet. Nem néz körül. Nem áll meg a kereszteződésben, az elsőn áthajt és rohanásba vált át. Jó lenne minél hamarabb otthon lenni. -Neaggódj,mindjárt otthon vagyok. Nem, nem volt semmi. Csak egy átlagos nap.
Behajt a következő kereszteződésbe. Még épp sárga. Mit fog este felvenni? Hiányolják, jó lenne minél előbb hazaérni. Csak magabiztosan. Régi idők, az oktató szavai, apja szavai, aki külön vizsgáztatta lányát,hogy vezethesse a családi autót is. Csak magabiztosan, két kézzel a kormányt.
Hangos csattanás kereszteződésben. Valaki sietett. Lelassul a pillanat. Nincs semmi, csak a hangok, és a helyzetet megnyirbáló zörejek, amiket ő már valami egészen másként fog fel. A sokk van úgy, hogy megmenti az embert. Van úgy, hogy egy elsietett mozdulat után, visszavonja azt, bár értelmetlenül. Hiszen ha, egyszer levágta, hiába viszket a vége...
A kommnikátor még mindig az anyósülésen fekszik. Néz, villog, csillogást visz a cseppekbe.
Aztán a jól ismert búgó hang veszi át a csönd helyét. Szaggatottan, búsan.