Olybá tűnt éjszaka van, a megállapítást újabb követte és így lett valami egészen más a sötétből. A lámpák fényei egymást követték az utcán. Narancssárga színű, ezüstös ragyogás volt az őszi estében. Nem történt semmi, a lába vitte előre és a kalapok karimája, miket egy kósza égitest fénye festett a kőre most személytelenül suhantak emberi magasságban az utcán.Furcsa halucinogén az oxigén...és kósza mert elmegy, kósza mert visszajön. Felkel ha egy másik elmegy, lefekszik és alszik amíg a másik vissza nem jön. Lépett maga után, követte saját magát, önmagát már saját árnyékában látta. Éjszaka volt ,de a körvonalakat valaki más festette meg. Rémült volt ,azt hitte pánikroham. Azt hitte a félelem váltotta ki, hogy el kellett futnia. Mindenki csak nézte, bámulta az arcát. Bár ő nem láthatta, de amint kiszaladt a vér a bőre alól és a sápadtság felébresztette benne a szédülést, magától érthetődő volt, miért ijedtek meg a körülötte lévők. Hát nem csak álom volt, szaladt mögötte a világ és belehányt egy kukába. Fémes szélű vacak, mocskos semmi. Mint ő, de elvágta a kezét. El kell rejtőznie, ez volt a következő kép, a következő gondolat és a mindent jelentő pillanatban átugrott egy korláton. Végetért a rohanás.
De ami ez után következett rosszabb volt mindennél. Hirtelen érzett melegség ölelte körül. Emlékezett rá. Olyan volt, mint mikor bemászott a zuhanyzóba és arcon csapta a gőz, a forró víz andalító érzése,a mikor nem ér közvetlenül hozzá a bőréhez csak melengeti. A felfelé szálló melegség ami végigcirógatja bőrét a legapróbb részletektől a legnagyobb felületekig, míg az egész nem vált át veszett izzásba.
Egyszer megkérdezték, hogy melyiket választaná. A fagyhalált vagy a tűzben való megsemmisülést. Azt mondta, hogy tűzben elégni jobb, mert mire a lángok elérik az igazán fájdalmas részeket a füst talán megfojtja az áldozatot. Rájött, hogy nincs különbség. A hideg, pont úgy hat, felmarja a bőrt és lehasítja. Égető fájdalmat okoz, aztán hirtelen megszünteti az életet, nem olvaszt, leválaszt, ellehetetlenít. Ilyen jeges vízbe ugrani december közepén.
Érezte amint a tarkóján elsőként megjelenik a pánikot okozó, veszedelmes hidegség. Megszűnt a melegség. Jött e kegyetlen rideg semmi és a víz. Kiterültek a tagjai és érezte ,ahogy lassan minden elnehezül. A világ lett körülötte nehezebb, ezt hitte aztán gondolkozni próbált. Mi is történt? Mi elől futott el? Követte a lámpák fényét, rohant előlük, aztán mikor a fény visszanézett rá előle próbált elfutni,elbújni. Őt követték volna? Micsoda őrület...
A következő kép az, hogy sötétben fekszik. Nem mozdul. Nem tudja felemelni a tagjait. Mintha megkötözték volna. Nem mozognak a tagjai. Nem érez semmit. Nem lát. Nem érezni, nem hallani, kizárva lenni abból a világból, ahol a történések a levegőben érződnek, olyan mint egy koporsóba zárva feküdni elképzelhetetlen mélységben a föld alatt. Lehet elfagyott minden. Lehet meghült a világ és elvitte a TBC...
Ő maradt egyedül, de mi történik most? Ilyen a halál?
-Emlékszel rá? Azt kerestük, hogy mi a legrosszabb. Megegyeztünk benne, hogy úszni a jeges vízben, miközben süllyed melletted valami monumentális és éppen kezd magával húzni lefelé, az legalább olyan rossz, mint egyedül tapogatózni látás, hallás, érzékelés nélkül.
-Nem értettem miért tapogatózik akkor...
-Keresi a választ.
-Arra, hogy még miért nem...
-Nem.Arra, hogy még miért.
