Cigi lóg a szájából. Lábát a korlát alatt a semmibe, arcát pedig a vasnak támasztva néz fel a lépcsőház széles ablakából az égre. Fent van a Hold.
Zsebben kotor, zsebrőzse, öngyújtó esik a kőre ,hogy a koppanást aztán pár érme zúgó csengése kövesse. Elhal aztán az is, csak szél nem akar nyugodni. Csorgó nyála néha az üvegnek koppan, mikor az éjfekete porondon a fénylő ostoros hajcsár a Hold körül kergeti veszetten a felhőket.
Beszívja és érzi a kielégületlenséget a levegőben. Felszisszen a szál aztán és szűrővel a semmi felé a világot jelentő lépcső szélére kerül. Nem ez a baj. Valami egészen más hajtja most a kényszerképzetet. Nem lett jobb tőle, hogy rágyújtott, a kézmozdulat, a füst mintha útfújt volna rajta ,mint a szél, az a rideg égi farkas.
Lóbálja a lábát szórakozottan. Valahol lent a pincéből morajlás ébred és a viszhang végigkíséri a ürességen át.
-Semmi ez az egészhez képest. -Szól halkan és a fejét hátradönti, hogy aztán újra nekihajthassa és tovább bámulhasson a rácsok között. Mintha az égre írták volna, semmi ez az egészhez képest...
A csikk közben megadta magát és talán egy lélegzet ereje éppen most hajtja le a lépcsőről a következőre.
