Hazaút. Este. Nagy lépések, aluljáró. Rétegelt jókedv, nyugalom. Épp a tetejére ér. Még pár lépés és megáll. A busz épp most ment el. Hátulról még látszik a sárga folt, amint jobbra fordul a városháza előtt. Vállvonás aztán indulóban a révai utca felé felnéz. Fenn van. Ki jut eszébe? Csak kattog, kinél jár? Az utolsó húsz perc múlva indul. Még csönd van, nem kell kizárni a hangokat, csak az szokatlan, amihez nem szokunk hozzá. Ő mihez szokott hozzá? Át a híd alatt. Lassan, mégis szokatlanul hosszú léptekkel. Feledős, sietős, szeretősen gondolkozós. Egy kalappal teli érzelem, csuklya van helyette, benne már nincs hely, hideg van. Felhajtotta, nem száll el, a járdán sétál és lopva pillant a szembejövők felé. Most értek be, a délutános műszak végén és sokan jönnek. Nem lát ismerőst, nem is keres talán. Máshol jár, keres valamit. Választ, még mindig kérdés nélkül. Ha nem tudja az ember, hogy mit miért tegyen, akármit megtehet. Elhessegeti, ez nem válasz. Ha tudja, akkor tudja azt is, hogy mennyit ér, hogy mit áldozhat fel érte. A buszok közé ér. Nem a fal mellett, eldöntheti azt, hogy utálja őket ,ha elhiszi könnyebba buszok között menni. Árnyékvilág. Bal és jobb oldalt is csak magát látja. Egy csuklyás alakot. Egy elmosódott szempárt. Közelebb lép és az egyik Credo üvegében magát nézi.Pár pillanatig tart, tehát ez van a másik oldalon is. EGy másik világ másik képzete lehet, hogy én vagyok. Valaki tükörbe néz és őt látja. De az árnyék közös. Tovább lép, kiér és beáll a buszmegállóba. Két veszekedő van mögötte, most már nem kell eldönteni. Ezért jobb az embernek magával, fülhallgató kerül a fülbe és az elcsépelt mozdulatsor végén már valami nyugtalanító szól a fülben. Pár perc alatt rájön az ember, hogy nincs értelme tovább nyelni. A srác mond még valamit és köszönés nélkül lelép a csaj mellől. Elfutott egy busz után. Ő hátrapillant, a lányt nézi, de a csuklya miatt esetlenné válik a mozdulat és a végén csak egy elfordult alakot lát. Gyorsan visszapillant. Betelt a pohár. A délután...amit elérhetne ,valószínűleg csak sóvárgás egy jobb pillanat után. Belegondol. Milyen durva, hogy két ismeretlennek alkotott életet, történetet egy megtört másodperc alatt. Két söfőr beszélgetése szakítja meg ezt. Inkább üvöltésnek nevezné, ezért az egyik fülest kiengedi és belehallgat. Üres a 31 es busz. Hétfő este nem megy senki a falujáró busszal. Ha az e egyáltalán. Azt kérdezi az egyik, hogy hazamenjen e. A másik derűsen csak méltatlankodik. A pórias beszéd mindig egyenesebb. Visszakerül a füles, csuklyás fejét dönti a buszmegállónak. Borzalmas hely. Gondolja magában és felnéz. Az égen ugyanott van. Elfordulhat tőle, de akkor is ott van. Rá gondol megint, eszébe jutott valami és nem tudja kiverni a fejéből az érzést. Nem megy, nem idegen és tudja mindenki, mégis egy titokról van szó. Csak egy titokról.
