Sima kádban ülős napnak indult, egyszereplős résznek a történetben. Én és a kádam. Ezen filóztam egyedül, mikor csutt mesztelen leszánkáztam a lépcsőfordulóm maradványán a tűzoltóvasam felé. Azt megfogtam, átnyaláboltam és vigyázva a fontosabb ,külterjes szerveimre lecsúsztam a legalsó szintre. Én piroslámpásnak hívtam mindig is. Volt, hogy sztoriztak róla a hekkerek, hogy van egy hasonló Nyugaton. Egy ház, ami három szintes és a második szintjére csak gépi segítséggel lehet feljutni. Nem ám azok az ósdi szarrá lőtt romházak és az a ménkü sok lépcső. Nem, ez egy gázolajos erődítmény volt a javában és csak arra várt,hogy beköltözzek. Szeretek sztorizni, ez az én történetem és szeretem leírni, lenaplózni azt ami történt. Vannak dolgok amiket nem írok le, vannak errefelé még olyan idióták akik képesek és megpróbálnak felelősségre vonni érte. Más véleményen vagyok. Ha van valamid ,ami jó, én legalábbis így látom, akkor az jó. De ha el tudod cserélni valami jobbra. Az a legjobb téma. Hidd el nekem, ha most olvasol, akkor már nem kell összeveszned velem azon,hogy ez a legjobb gazdasági szempontból. A legjobb mindig a sajátod.
Már nem voltak ajtók. Csak egy kiszélesedett tárna és vízcsobogás. A lépések, amiket maga mögött hallott, valószínűleg a sajátjai voltak. Megnyugvás. Csak a csobogás és ez a felettébb különös érzés. Valami vonzza őt. Mágnes ami vonzza a vasreszeléket. Ő most csak apró vasszál. De mi a mágnes? Vajon mi lehet az, amivel kivívhatja a modern világ elismerését. A hálón istenítenék őt. De mi van akkor, ha nincs is szörnyeteg a labirintus végén?"Keress meg..." Nincsen fonál, valamiért olyan tanácsot nem kapott ,ami alapján visszajuthatna. De ki foglalkozik ezzel? "...találj meg..." Sablonos, talán klisés ,de most tűnik igazán érdekesnek a részlet, mi szerint egy irányba szólt a jegy. Talán visszatalálna. De már nincsen kedve hozzá."...szerezz meg.." Maga előtt tartja a fegyverét. Félig leresztve, kedvetlenül lóg a dupla cső. "Mi ez?" Gyorsan kapja fel a fejét és rántja hirtelen maga elé újból, mintha az adrenalin dobta volna meg a vérnyomást, a hirtelen figyelem kedvéért."szeress..." De nem történt semmi. Magára ébredt. Elaludt. Nem figyel már az útra, kívülről szemléli, szinte csak jóváhagyja a megtett cselekedeteit. A "mi történik velem éppen?" című kérdés persze már régen egy pocsolyába fulladt pár kanyarral előbb. "...maradj meg nekem..."Már megint lóg a keze. A mordály szinte csak húzza a csíkot a földön. A mágnes bevonzz mindent, őt is."örökre..."
Fogok még mesélni nektek. Az biztos, mert van egy legenda,ami túltesz az enyémen. Épp ott tartottam, hogy beverem magam a fürdőbe és magamra zárom a szaunát, amikor meghallottam a hálón a fickó halálhírét. Ott álltam nullában mikor behozta a póstás az infót a hallba,hogy kell a kocsim. Mondtam, hogy sokba kerül. De úgy néz ki,hogy nagy sztorit akarnak írni és az én tollam kell hozzá,szóval megvolt a csekk, fémmel fizettek, én meg előáálltam a verdával. A postást visszaküldtem, hogy a megjelenek a polgármesternél pár napon belül. Normál esetben ez elég lett volna, de most ugráljak. Nem csípem az ilyesmit, megszabják ,hogy hova ,mikor és azt mondják most. Ki hallott még ilyet?!
Aláereszkedett. A csobogás megütötte a fülét és az a furcsa dal...Hallotta fentről is, sokkalta messzebbről hívta őt és valahonnan sejtette ,hogy magához hasonlatos lesz az amit talál. Nem, már nem bízott benne,hogy intelligens lesz. Legutóbb kis híja volt. Nagy lett volna az az ár, amit meg kellett volna hoznia. Bár ki tudja, egy élet a felismerésért, hogy a halál neki is ugyanolyan ,mint egy embernek? Már órák teltek el és nem lépett be. A berúgott vasajtók sora hívogatón húzta a tekintetet a mélybe, de nem tett semmit. AKkor érkezett, amikor csöndd állt be és megszűnt a dal. Elkésett. Ha egy ember meghal, nem történik semmi. Elfelejtik. Ha kettő ember hal meg, az még mindig hasonló helyzet. De itt rengeteg lábnyom van. Nézett maga elé és már ki is tárta a szárnyait. Jobb lesz eltűnni, mielőtt kiteszik a vadásszezon táblát.
