Itt állunk a hivatal előtt. A megmaradt közigazgatás csicskásai rohangálnak mindenfelé. Kinyalják a seggét annak a sárkánynak. Pedig nem kéne félni tőle. Egy a felébredtek közül, semmi cécó, csak egy furcsa mutáns, akinek titkai vannak. Én nem félek a titkoktól, ezért nem vagyok csicska. Itt ül velem szemben. Helyette beszélnek, ő nem szól. Utálom az ilyet. Látja rajtam, biztos hogy látja. Ideges vagyok tőle,ha valaki megpróbál a fejembe látni. Az egész háló rajtam röhögne ,ha megbabonázna ez a fickó. Azt mondja ,hogy magas díjat tűztek ki. Segítek elkapni, megírom a sztorim és felkerül a nevem a falra. Ki tudja, még talán a hálón is kapok egy rögzített domaint. Mocskos sárkány, szinte hallom a hangját a fejemben. Azt súgja, hogy nincs miért félnem tőle. Még meg sem szólalt. Istenverte bűvésztrükk. Valamelyik csicskása szondáztat közben, biztos az buherál valamit a fejemmel. Csak legyen vége, mennék már. Aztán elenged. Kilépek a teremből és az jut eszembe,hogy nem emlékszem a berendezésére. Nem emlékszem a körülöttem rohangáló papírturkászok arcára sem. Nem emlékszem semmire. Kiborító. Kikísérnek az épületből. A verdában már benn ülnek a fegyveres gyászhuszárok vállukon a vállalat logójával. Ha ezek is úgy akarnak majd szórakozni velem,mint a vezetőjük...Indítok, nem hittem volna,hogy ezt mondom, de lehet túl magas lett az ár.
Kitárt szárnyakkal lassan körözve,mint a keselyűk. Nem, nem sajnálta az embert. Az újabb elszalasztott lehetőség, az bántotta. Megismerhette volna, eléállhatott volna, megölelhette volna. Neki hagyta volna, biztosan. -Engem nem bántana, érezné,hogy hasonlóak vagyunk.- Az egész rejtett világ retteg a napfénytől az embertől. -Én nem tartom magam emberinek.-Súgta magának és talán magának bizonyításul száműzve a rossz érzéseket átadta magát a zuhanás élményének. Ilyenkor tovatűnik minden. Az illatok, a szagok ,a hangok mind egy anyag lesznek és körülölelik a testét, miközben csökken a távolság ő és a föld között.Ugyanúgy megváltoznak az érzések is. Maga a repülés, a zuhanás, az adrenalin felszökő hullámai ,olyan változást hoznak ,melyet nem képes leírni egyetlen emberi szóval sem. Mielőtt becsapódna, hirtelen felébred. A kábulata odalesz és miközben egyre közeledik a felhők felé, azt kívánja bár ne ért volna véget. Mikor levágták a szárnyát, azt mondták érte teszik. Hiába mesélt az érzésről, az volt rá a válasz, hogy a drogosok is ugyanígy tesznek. Keresik a határt és egyszer elvétik.Sokszor jutott eszébe azóta. Milyen lenne csak egyszer.
-Igen, uram?-Hirtelen a programozók, jogászok, könyvelők áradata megáll és az ember,akinek a hangja megtörte a hangyaszorgalom csöndjét, közelebb lép az asztalhoz.-Készítsék elő a finomítót, kíváncsi vagyok az eredményekre.- A hang határozott volt és az alkalmazottak egy emberként bólintottak. -Uram, a kíséret..-Kezdte volna a szószóló, de félbeszakította a hang, az az ellentmondást nem tűrő, színtelen érzelemmentes csöndes beszéd, ami a mindőjük fejében szólt.- Magam megyek, nem kell kíséret. Készüljenek az érkezésemre.-A fülekbe ekkor hirtelen visszaáll az ismerős, ütemes zúgás. A szívverés hangja veri csak az erek falát a fejekben. Ez volt a jel ,mire válaszul a gépezet újból mozgásba lendült. Újra rohanás váltja fel a hirtelen beállt mozdulatlanságot. Nem látni meglepettséget az arcokon. A polgármester úgy távozott ,ahogy szokott. Észrevétlenül.
