"Karonfogott szendvics ing alá csöppent perc alatt, hunyászkodik és halkan szól. -Pillanat, pillanat. Aztán tova libben, nem fizetett csak bámult utána. Kékes fényű, kovácsoltvas fémjelzett ,e mintával árulva a mester magányát. Szenvedett acél az izzadt test tört kezei alatt. Eladott valami egészen másutt, felvont szemöldökkel elillant irdatlant. Egy újabb változatlan sercegés, mikor nyál oltja el a lángot és a füstkarika az égbe szökik és hajó száll rajta keresztül. Valaki álmodik és összeköti a szálakat. Arctalan és némaság könyvet és levelet ír míg a borospohár üres már kezével tüzet,szikrát pattint a pipába, mert lenni, lenni kell. Amerre mozdulat, belépő felé int a hangulat fel-felcsap. Fekete hajat, fehér arcot érint meg a pitymalat figyelem és bámulat csillog ,mert félhomályt ösztön bontotta fel."
