A csatlakozásra várva, a csönd lett úrrá rajtunk. Miután bemondták a késést, rövid beszélgetés kezdődött, hogy rossz a rendszer és más hasonlók ,aztán ez is belefulladt a hidegbe. Dideregtünk és úgy szakadt a hó, mintha egy hágóról zúgott volna alá, valami ismeretlen felindulásból. Nagy pelyhű otromba hópöttyök voltak, az ember a peronon is alig láthatott valami, ha feltámadt a szél és beszórta a tető alatt állókra. Ketten voltak egymással elfoglalva. Néha halkan suttogtak egymásnak valamit, aztán két csók között bele-beleszívtak a cigijükbe. Két átlagos ember, feketében, összehúzódva. Az egyik srác a peron szélén a csíkon állva nézte a semmit. A messzeségből várt valami csodát. Jó lenne indulni már, hallottam ahogy kimondja, lehet csak képzelődtem, de igazat adtam, jobb lenne már egy fűtött vasuti kocsin ülni. Egy másik arc, éppen rágyújtott. Ideges lehetett, hiszen kezéből pár pillanattal ezelőtt esett ki az előző elszívott fogalom. Igen, minden bizonnyal ő is fázik, de többet takar ez a csöndes idegesség, mint amit én levonhattam. Igen, egyértelműen jobb lenne már, de az időjárás akadályozza a szerelvényeket, minket. Általában az ok-okozati összefüggéseket szoktam figyelni. Csöndben bújtam meg a háttérben és a lehetőségeimet latolgattam. Felszállunk, felmelegszünk, beszélgetünk, leszállunk, elválunk aztán pár nappal később ugyanitt, ugyanúgy találkozni fogunk. Valószínű,hogy akkor is késni fog és az még valószínűbb, hogy mi itt leszünk és várni fogjuk ,hogy jöjjön.

Valami sikító hang szakítja meg a nyugalmat, jelezve, hogy a szerelvény pillanatok múlva elénk fog csúszni. Zavaros volt a szél, nyugtalanságot sejtetett és az a rideg, fagyos szél most sem könnyítette meg a dolgunkat. Inkább kint a peronon, mint egy hajléktalanoktól túlzsúfolt váróterem. A páros közben abbahagyta a sugdolózást és a nyugtalan srác meggyújtva utolsó szálát a dobozt a sínek közé hajítja. Kit érdekel, úgy is belepi a hó, aztán elrohad és nem érdekel senkit. Szinte hallom a szavait, ahogy azt mondja, "nem érdekel az egész, az ilyen szarok úgy is újrahasznosítják magukat...". A véleményem lényegtelen, legtöbbször szélsőségesen ítélem meg a hasonló helyzeteket, így csak az emlékeimben ,hagytam nyomát ennek a momentumnak. A másik srác, még mindig ugyanazzal az arckifejezéssel szívta a füstöt, azzal a különbséggel ,hogy visszalépett a vonal mögé és felénk fordulva állt egy helyben. Néha rápillantott az ideges srácra, de nem mutatta jelét, hogy komolyabban érdekelné akármi is, ami velünk kapcsolatos.

Mindjárt itt van és felszálhatunk. Gondolkoztam rajta, vajon mi fog történni. Vártam, hogy végre lássam. Vártam, hogy új epizód kezdődjön az életemben, vagy egy teljesen új fejezet. Ha minden csak tőlem függ, akkor miért filózok rajta, hogy a történések ilyen fordulatot vettek? Minden, mindegy ha igaz. Az új élet lehetősége pár pillanat alatt a miénk lehet, a kérdés hogy élünk e vele.

A srác eldobta a cigijét és az  ideges mögé lépett. A szerelvény berobogott az állomásra, és már épp elrobogott volna előttünk, amikor egyikünk a sinek közé esett.