Különböző árnyalatait mutatta a pirosnak a macskakő, mikor a tekintet depresszívbe csúszott és elidőzött a káptalandomb egyik pontján. Vörös volt minden, lángoltak a lepakolt utcakövek és a lepillantó alany a néhol felcsapó lángoszlopokat kerülgette. Nem volt sehol senki, mintha már órák óta tartott volna a pillanat, hogy megtett egy lépést és azt egy másik követte és az így tovább ketyegtette az idő helyett az órát. Karóra helyett, digitális mütyür mászott a formában ,mikor a telefon előkerült és egymásra mosolyogtak a képernyőn a tükröződések. Két ember, két arc, négy szem és öt láb. Tehát itt valami probléma van. Vigyorog ekkor és felnéz. A kezére pillantott útközben, míg elérte a két szem az eget és a szürkületet kezdte el bámulni. Mozdulatlanságból elkövetett fordulatlanság, tehát ha a felhők állnak, a járókelők kiestek az időből. Levont következtetés, hogy a hazaút macerás lesz busz nélkül. A szem már a teret szemléli és az erek a kezén önálló életre kelnének ,ha nem rázná meg végtagjait velük egyetemben. A buszmegálló már közel van. Nem ellentmondásos, hogy álló, ha ő úgy is le fog ülni? Lehetne buszmegülő. De az már inkább a járműre vonatkozna. Mindegy is, hibás név, hibás korszak, hibás időjósok. Azt mondták enyhülés lesz, de ez mi? Körbenéz és már nincsenek sehol a kövek a földön, csak simábbra olvadt hegyiút, vékonyra szelt zebrákkal felcsíkozva középen. Jöhetne az a szöcske ,elárulná neki, hogy mi a helyzet. A tudat határtalanságát próbára téve, új keletű érzést ültetne valahova, ahol nincs élő sejt. Mindegy, valószínűleg ha nincs enyhülés és az a digitális helyzet állóban van és csendben nyugszik, akkor nem is tudja lekésni. Már éppen a láncokon mászna át a test, mikor a láb elakad és a busz elsuhan előtte. A káromkodás vigyorgásba fullad. Az emberek nem voltak sehol, a sárga folt pedig fantom mód futott tovább a híd lábánál egyenest, mint egy furcsa hernyó ,ami leveleket farag papírból. Ő átmászott. Most áll. A csíkokat követi a szemével és üres az egész, mint éjszaka ,ha a party véget ért és a nép hazatódult vagy lement hajóra feltenni az alapra a tetőt. Minek szintek ,ha a kockákat úgy is kihányod? Vigyor törik, szakad ,zuhan aztán már ül. A probléma forrása maga a fáradtság. Ha többet aludt volna, most a felfogás, miszerint a probléma probléma, lenne más és nem okozna ,ilyen kaliberű gondot, tehát, ha úgy fogja fel, hogy nincs gond, és ez jó, akkor lehet hogy bántaná valami, de legalább ráfoghatná arra, hogy rossz az idő, pedig bemonták a headsetbe, hogy enyhülni fog. Ha más megteheti, akkor ő is. Tehát az idő a baj. AZ hogy esik, az hogy a kövek furák és túlontúl macskásak ha izzadtak és lefelé kell rajtuk menni.
Hirtelen furcsa zúgás töri meg a csendet és teszi fel a pontot a gondolatmenet végére. A hab a tortán, hogy egy néni odalép és kérdezni kezd, iszonyat lassan ,valami olyat, természetesen szigorúan emberi hangon, hogy.:-Kérem, mondja meg nekem hogy ami most jön az 11es vagy 16os?
-Huszonhárom -szól és felszáll az épp érkező tömegközlekedési monstrumra. Magában persze elmormol egy néma imát az égiekhez azért ,hogy ez legyen az a jármű, ami hazafelé megy.
