Üdvözöllek kedves megtaláló. Ez az energiapötty, amit valószínűleg véletlen hagytam el, most a te kezedbe került. Egy napomat írja le, melyet a százhetvenedik és a négy B sarkán kezdtem. Lejegyeztem azért, hogy ha van valaki, aki még olvas valamit ,ami a múltból származik, akkor tudjon az én szememmel emlékezni arra, hogy milyen is volt az életünk, mielőtt korunk teljesen behálózta volna az ember szemét ezzel az átlátszó semmivel, amit hazug mód, információnak nevezünk. Gondolataim letöltése közben ne keress fertőzőtt kanyarokat vagy más világok szélsőséges nézeteit, ez csak pár sor ,ami a véletlen kedvéért került rögzítésre. Szép álmokat!

Nem sokkal az után, hogy a 12. órai sípszó felkeltett kellemes fejfájással másztam ki egyszobás lakásom nyílásán. Szép napra virradt ez az éjszaka is, erre gondoltam ,mint oly sokszor, amikor a 900-asra mentem melózni. Azt hiszem szeretem a munkámat. Nanotechnológiával foglalkozok és én üzemelem be az új szinteken befejezett lakásokban a hálóegységeket. Valahol olvastam vagy inkább hallottam az öregektől, hogy a régi korban villanyszerelőnek hívták a szakmám bélieket. Tetszik ez a szó, most is ezen rágódok ,hogy buszra szállva elindultam felfelé. De ez még nem elég indok ahhoz, hogy tényleg szeretni tudjam a munkám. Az igazi indok az, hogy ott ahol befejeznek egy szintet, a gépek miatt persze, de pár pillanatra néha látni a napot. Ez az amiért képes vagyok ilyen korán kelni, hajnali 12kor.

Nagyon sokat rágódok az embereken, nem úgy, hanem a könnyebb értelmében. Szeretem a fiatalokat zavarba ejteni. Néha megkérdezem őket, hogy milyen volt az éjszaka. Ők erre rendre azt kérdezik, hogy melyik. Tekintve, hogy egy nap 61 órájában 1 az éjszaka és 3 a nappal, nehéz könnyen válaszolni. Ironizálok, de sajnos egyre többen vannak, akik már azért nem tesznek különbséget, mert nem tudnak. Már nincs miért elválasztani az időzónákat. Az első 12 órában van az igazi éjszaka, amikor néptelenek a városok, mert mindenki a hálón lóg. Úgy ötven éve kezdődhetett ,hogy a net, mint olyan leváltotta az alvást és helyette aktív kikapcsolódást nyújtott. Az ember 36 óra robot után visszavonul egyszobás hálóhelyiségébe ,fejére húzza azt a vak spirált és reggel tiszta fejjel kel fel úgy, hogy egész éjjel a virtualitásban élvezkedett. A második 12ben kezd el felébredni a világ, míg a harmadikban beindul a gépezet. A negyedik 12 órához hozzáadódik az a plusz egy óra, ami még kiéhezettebbé teszi az embert az iránt, hogy dolgavégeztével elkölthesse a hálón azt, amiért végiggürizte a napját.

Leszálltam a buszról és épp a szemembe szökött az egyik Grenda fényszóróinak ragyogása. Ilyenkor örülök és most is vigyorogva léptem be főnököm kontínerébe ,mire ő elém tolta a napi tervet. Ezen a szinten még 120 ezer lakás várt arra, hogy a cég, aminek dolgozok, életet leheljen bele ,hogy aztán sok "boldog" dolgozó igénybe vehesse. AZ emberi élet számokban teljesen megváltozott. Egyre messzebb kúszott az a határ, amit átlépve az embert a kaszás várta a styx túl oldalán. Még a neten egy kihalt könyvtárban találtam ezt a nevet. Egy ókori nép, azt hitte, hogy ha a halottaik szemére pénzérméket tesz, fejenként azaz szemenként egy darabot, akkor a tutajos cserébe átviszi a folyón és ott jön a Nirvana, vagy mi. Kicsit sekélyes a tudásom, de hát az ilyen információkért már jobb helyeken fizetni kell, ha valakit érdekel. Információval természetesen.

Ráfeküdtem a tálcámra és másfél centire a földtől becsúsztam a másfél méter magas hálóhelyiségbe. Ez a normál, aki bővítést kér, mert mondjuk családos, az kifizeti a szomszéd három helyiséget és ,ha van valami hivatali kapcsolata egy ablakkal akár még össze is kötheti őket. Ahogy egyre több információ birtokában vagyunk, úgy érzem egyre kevesebbet tudunk meg arról, aki a szomszéd lukban lakik.

Szeretem ezt a munkát, mert magam vagyok. Gondolkozhatok és nem zavar senki. Ha összkomfortosabb üregekhez küldenek, valami újgazdag burzsoá jövendőbeli lakását lakájosabbá tenni, néha eljátszok a gondolattal, hogy kipróbálom a hozzáférését. Onnan aztán lehet hasítani. Persze, mintha ez érdekelne. Ilyenkor emlékeztetem magam, hogy én csak részmunkaidős vagyok és csak 12 órázom és jobb életet élek, mint itt akárki más.

Dolgom végeztével leadtam a listát és lecsekkoltam a kártyámat is. Az összeg felkerült. Kilépve felettesem kabinjából szembetalálkozom a Grendával, ami épp a napi szervízútjára készülődött. Ez a hatalmas sárga monstrum már vagy száz éve építi a lakásokat. A város fejlettebb negyedeiben már vagy hétszáz szintet rakott egymásra és most épp a központba indult, le a huszonötösre. Mutatóujjam gyorsan végighúztam az ajtó szélén mire az bezárult mögöttem és a csukódó hanggal egyszerre sprintelni kezdtem a gép felé. Az egyik gáztartájt csíptem még el éppen, mikor a vastitán elemelkedett a földtől és a nyomáskiegyenlítők gépi ricsajával lassan ereszkedenki kezdett a föld felé.

-Egy jó másfél órás utat spóroltam meg vele...
-Ja.Akinek ilyen jó melója van.
-Mennyi van nálad?
-Akad.
-Sört hozzak?
-Régen láttalak, kurvarégen.
-Jolvan. Induljunk.

Buszra szálltunk és régi cimborámmal egész úton csöndben ültünk az öreg Credo hátsóülésén. Kár azért a sok időért. Gondoltam magamban, miközben a táskámat szemléltem, miben olyan dolgok húzódtak meg, melyek többek voltak e világ számára ,mint palackozott illegalitás. Ez volt a mi hárombubis valóságunk, alkohollal dúsított búzapárlat. Szintetikus és meg nem értett szenvedélye a modern korba csöppent öregek számára. Cimborám arcát néztem. Elavult titánbeültetések heges nyomai csillantak meg arca jobb partján ott, ahol szemem a csuklya széle mellett elcsíphetett belőle valamit. Tényleg régen találkoztunk.

-Ezer éve nem láttalak..
-Ne röhögtess már bazmeg, az a pár száz év ,olyan hamar elrohant.

Váltottuk meg végre az első pár szót, mikor a tipikus szisszenésre hab futott ki a nyílás szélén.
-De tényleg, nekem ez az abszolút romantika amikor összefutok ilyen régi lerobbant arcokkal ,mint te. Ez aztán a rockNroll!
-Semmi. De várj, ma a kölyök hazajött, a kis tízéves és aszonta nekem ,hogy dédi. Úgy kupán csaptam,hogy csak recsegett...
-Dédi. Ez nem semmi.
-Hát nem.-Kortyolt bele a sörébe és fülei mögé ,tarkójára hajtotta csuklyáját. Láthatóvá vált az arc, a koponya és az a sok heg, ami a beültetések helyét mutatta. Az a sok kommersz szar, amit annak idején úgy lobogtattak a hálón, mint a jövő emberének sétabotját. Precíz látás, jobb mozgáskoordináció, 72 órás ébrenlét, huzalozott reflexek, gépesített légzéskoordináció és az a sok szar, aminek a kor embere beugrott. Ugye apróbetűs rész, a kockázat a mellékhatás és a szervízelés. Mert ugye, ami elromlik azt javítani, ami elavul ,azt fejleszteni kell. Arra márpedig nem volt állami támogatás.
-De várj ,és az mi ,hogy a G2ben befejezték az kétezredik szintet?!
-Pazarlás...Úgyse lakja be senki.Mire jó az? Csak eltakarja a napot a kisebb városok elől.
-Izé..lenyúlhatlak?
-Azé van. -Szól halkan és előkerül egy rozsdás fémtárca fércelt kabátja belsőzsebéből. -Egy szál elég lesz?
-Persze. Már vagy húsz éve...
-Ja, tudom. Énis. Tüzed van?
-Akad.-Halk pattanás ,melyet szisszenés kísér és elektromos fény világítja be a kis tetőzetet. -Szeretek itt.
-Találtam egy képet a folyóról.
-Melyikről?
-Az megvan ,hogy rábapart?
-Valami rémlik.
-Találtam egy képet, ahol még nem volt beépítve. Voltak kacsák rajta, meg épp kelt fel a nap az egyik híd alatt. Nagyon...hm.
-Szép.
-Ja, szép.
- Majd vezess oda, azt letöltöm én is. Mikor csatlakozol legközelebb?
-Nem vágom.
-Mer?
-Ezzel a fejfájással bazmeg, széttépnek a csövesek valamelyik sarkon.
-Nyugi én most vettem új beléptetőt. Gyorsat. Majd figyelek.
-Hagyd majd, majd lesz valahogy.

Pár perc telik el, mire megszólal a fejemben az a pár sor. Beleiszok a sörömbe aztán beszívom a füstöt,hogy aztán lassan ,kéjesen kifújhassam.
-Szal, úgy rémlik, hogy úgy régen ,azt mondták, hogy olyan magasak lesznek a házak, hogy valamelyikük tetején felegyenesedve meg lehet majd érinteni a Holdat.
-Te még álmodsz?
-Két napja álmodtam valamit.
-Tehát régen csatlakoztál te is.
-Ha fáj a fejem én sem mindig merek.Másnaposan veszélyes.Te még álmodsz?
-Igen. De mondd te.
-Mit?
-Eszedbe jutott valami, azt mondtad, hogy a házak elérik a Holdat. Én erre csak annyit akartam mondani, hogy hittük volna, hogy a házak eltakarják majd a Nap fényét? Hittük volna, hogy ez a köd sosem múlik el? Meg miafaszér hoztál ide?
-AZt mondták, hogy a 600as felé vihar lesz. Azt is mondták, hogy ma látható lesz a Hold.
-Hát bebuktuk, mindjárt virrad, itt nem lesz se Hold, se semmi.
-Emlékszel arra, hogy...voltaképp innen is...látszik a táj..
-hiába szállítod arrébb...

Két fiatal srácot láttam ülni egy parton egy bicikli és egy notebook társaságában. Bort bontottak és épp dekket dobott a víz tükrére egy tarajos figura, mikor evezesősök rebbentettek fel a folyóról pár kacsát. Ha nem ragadsz le ott, hogy mi az a kacsa próbálj meg picit azzal is foglalkozni, hogy a mi generációnk ,abban a tudatban nőtt fel, hogy az emberi történelem legrövidebb éltű nemzedékeként fog bevonulni abba a csarnokba, ahol az élet zöme nem lett több az utókor számára mint puszta szám vagy információ. Most háromszáz évvel később én azt mondom neked, két napra húzd ki a kábelt a falból és valamelyik gettóban az egyik öregtől vegyél egy doboz sört és pár haveroddal menj el bandázni ,egy olyan helyre, ahol magatok lehettek, ahol a magatok ti vagytok, korlátok nélkül.

Oldszkúl