Felkeltették a napot a bárányok. Hallgattak a madarak is ezidáig, s most e nagy futkorászásra ,csivittel indították el a csillagok szekereit a bolygó másik szeglete felé.

Kezeim közé fogom most világunkat. Két sarkát taperászom s most, hogy úgy érzem fogást találtam a mindenek mennyezetén a körül forgatom ki magából.

Így, belülről nézve olybá tűnik ,mint egy kifújt zsebkendő, egy bélszínnel szennyezett kiköhögött massza a fehér háttéren. Egy egészséges tüdő-martalék.

Magam előtt látom, ahogy egy fehér kabátos fickó a pódiumra szökken és taglalva, ecsetelni kezdi, hogy mit is kellene látnom benne.

Nem hiszek neki ,mert úgy látom, hogy pillangót formáz és nem harkályt. Nincs pilács a híd alatt és nincs több negatív szó arra, hogy fény ,ami az én agyamban reggelt alkotna izzásával.

Egy szál cigaretta esik le. A korlátról nézik, nincs összefüggés, de a papírzsebkendő miben szárnyrakélt egy vérző takonygombolyag, most kukát keres. Az ellenkező irányban már lekapcsolták a lámpákat, így jött a nappal a szürkület szélére és onnan nézi, ahogy egy "homeless" csikket túr e koszolt törlőkendő mellett, egy hamutálat formázó bádogdoboz alatt.

A kék gerinc alatt már, nem látok tovább a derengésnél. Megszünteti a tovább szót az, hogy képtelen vagyok egy jót-tett helyében jót várj kaliberű érzésnél, mely történés inkább mint átfutó gondolat, másra koncentrálni. Ha én nem fázom, melegítsen téged a kabátom.

Aztán emelt fővel ,egyenes derékkal az ellenkező irány diktálja a tempót. A valóság fantáziálva vízionál egy kreált helyet, ahol a magamban magam lehet míg hazaérek. A belédbújni szó, bár új értelmet nyert,nem változott meg. Érzem megint az illatot ,fekete pulcsis szökő ,kósza idegen ,ki itt vagy otthon az én apró univerzumomban, ha kell és úgy kelek, hogy nincs itt senki.

Nem értem a haragot. Ha meg is ütnek, szeretetből teszik, nem? Gyere, itt a másik arcom, mondja valaki és ez másik sorra csak nevetve nevel szánalmat, gyomorideget a követő tettekbe. Álmodok már és bal vállamról jobbra dőlve, azon nyugszik tüdőm serkenő ,de méla szívhangja ,hogy a dél majd szebbet, többet ad ,mint ez a szürke reggel ez a köhögő hajnal.